
Csütörtökig lehet jelentkezni a Szakrális Maratonra
Fotó: Mária-út Egyesület közösségi oldala
Idén immár 11. alkalommal szervezik meg Maros megyében a Szakrális Maratont, amelyen lehetőség van közös imádkozásra, zarándoklatra.
2026. június 18., 17:432026. június 18., 17:43
Idén, június 27-én, szombaton egy különleges útvonalon járhatják végig a hit és összetartozás ösvényét azok, akik csatlakoznak a Szakrális Maratonhoz. A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi Jobbágyfalva–Mikháza szakasz helyett ezúttal
ahol a kápolnánál közösen adhatnak hálát a résztvevők és imádkozhatnak a keresztény értékekért, a békéért és közösségek jövőjéért.
A Mária út Egyesület közösségi oldalán közzétett program szerint a találkozó 7 órakor szentmisével kezdődik a marosvásárhelyi főtéri plébániatemplomban, onnan az érdeklődők busszal utaznak a Mikházáig, ahol felgyalogolnak a bekecsi kápolnáig, majd leereszkednek a buszhoz.
Jelentkezni június 25-én csütörtökön estig Szilágyi Eszternél a 0749-071-453-as telefonszámon lehet.
Fogadják a jövő évre érvényes lakáskéréseket Marosvásárhelyen, ahol kevés állami bérlakás szabadul fel, a legkisebb szociális lakások pedig alig 12 négyzetméteresek. A bérleti díjak jelentősen eltérnek, a késői fizetés és a kilakoltatás is gondot okoz.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Bűnmegelőzési hét indult Maros megyében: szeptember 21. és 25. között a rendőrség partnereivel együtt a gyerekek, a szülők, a tanárok, az idősek és az egész közösség számára szervez programokat. Az eseménysorozat részeként öt témakört járnak körül.
Az elosztó hálózaton végzett munkálatok miatt több Maros megyei településen is felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást hétfőn délelőttől körülbelöl 15 óráig – olvasható az Aquaserv közleményében.
Romániában újra napirenden az iskolai egyenruha kötelezővé tétele: a szenátus bizottsága elfogadta a javaslatot, de sokak szerint ez nem oldaná meg a bullying problémáját. Mások úgy vélik, az egyenruha csökkenti a diákok közötti különbségeket.
Segesváron a májusi korlátozás után a héten teljesen betiltották a szerencsejáték-termek működését. Marosvásárhelyen jövő héten szavaznak újra a kérdésről, pontosításokat eszközölve a helyszíneket illetően.
Járhatatlanná teszik az erdei utakat, szemetet hagynak maguk után, és veszélyes helyeken gyújtanak tüzet a Görgényi-havasokba terepjárókkal, kvadokkal és más motoros járművekkel érkező turisták – hívják fel a figyelmet a Maros megyei hegyimentők.
A Maros megyei oktatásról, az iskolák biztonságáról és az igazgatói versenyvizsgáról is beszéltek a héten azon a gyűlésen, ahol a megye oktatási intézményeinek és a tanfelügyelőségnek a vezetői, illetve a rendőrség képviselői is jelen voltak.
Nagyszabású ellenőrző akciót tartott a Segesvár melletti Szásznádas, Cikmántor, Dános és Keménynagyszőlős településeken pénteken a Maros megyei rendőrség. Több bírságot szabtak ki, jogosítványt vontak be, egy embert pedig börtönbe szállítottak.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!