Szakma és munkahely

Idén két új szakot akkreditáltatott a munkaügyi és az oktatási minisztériumokkal a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem (volt Népi Egyetem), a szakmát választók számára biztatásként – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől, Csegzi Sándortól.

Gáspár Botond

2014. október 21., 13:342014. október 21., 13:34

A számítógép-vezérlésű szerszámgépkezelő hagyományos forgácsolásos megmunkálás elnevezésű kurzus elvégzéséhez nem szükséges érettségi bizonyítvány, szakiskola vagy nyolc osztály után is lehet jelentkezni, feltéve, hogy az érdeklődő legyen 18 éves.

„A szak szeptember 29-én elindult, a tíz diák közül hatan most kaptak munkahelyet az egyik marosvásárhelyi cégnél, négyen pedig már dolgoztak ebben a munkakörben, de nincs képesítésük. A képzés 720 órából áll, ennek egyharmada elmélet, kétharmada gyakorlat, és nagy előnye, hogy a gyakorlatot már a leendő munkahelyükön végzik. Hamarosan elindítjuk Szászrégenben is, az egyik nagyvállalat saját személyzetét fogja képezni” – tájékoztatott Csegzi.

Az Automatizálási technikus elnevezésű szak október 6-án indult. „Ehhez már kell érettségi, a képzés 1080 órából áll, egyharmad elmélet, kétharmad gyakorlat” – mondta az igazgató.

A képzésekért a résztvevőknek nem kell fizetniük, viszont szerződésben vállalniuk kell, hogy 3–5 évet az őket kiképző cégnél fognak dolgozni. Ha ezt megszegik, akkor vissza kell téríteniük a tanfolyam költségeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben