Szabadlábon maradhat a halálos baleset ittas okozója

Nem helyezték előzetes letartóztatásba azt a 35 éves mezőszentmargitai férfit, aki múlt szombaton este részegen okozott rendkívül súlyos, egy emberéletet is követelő közlekedési balesetet a marosvásárhelyi Segesvári úton.

Bakó Zoltán

2015. február 18., 15:382015. február 18., 15:38

A balesetben két személy súlyosan, egy könnyebben sérült, ám a vétlen autó negyedik utasa, Kusztos Endre festőművész, grafikus a helyszínen életét vesztette. A balesetet okozó mezőszentmargitai férfi elvesztette uralmát a jármű fölött, áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. Az első jármű vezetője részeg volt, ez bebizonyosodott a helyszínen végzett alkoholszondás ellenőrzésen is, amikor a műszer 0,82 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben. Ezután egészségügyi laboratóriumban elvégezték a véralkoholszint vizsgálatot is, ennek eredményéről azonban nem kaptunk tájékoztatást, így csak az orvosi szakirodalomban fellelhető adatokra alapozhatunk. Eszerint a légalkohol értékét kb. 2,1-gyel szorozva kapjuk meg a véralkoholszint értéket. A számítást elvégezve kiderül: a halálesetért vétkes sofőr véralkoholszintje elméletileg 1,72 ezrelék lehetett, ami a cselekményt messze a bűnügyi kategóriába sorolja (bűncselekménynek számít már a 0,5 ezrelékes véralkoholszint is).

Erről a szakirodalom a következőket mondja: csökken az egyensúlyérzék, a helytelen felfogóképesség jelentkezése rossz következtetések levonásához vezet, továbbá fellép a késői reagálás, észrevehető a túlérzékenység, az agresszív magatartás, a vérnyomás emelkedése, kórosan gyors a szívverés.

Az ilyen állapotban halálos kimenetelű balesetek okozóit általában a rendőrség 24 órára őrizetbe veszi, majd előállítják a bíróságon, s az ügyészség az előállításkor kéri az előzetes letartóztatásba vétel elrendelését. Rendőrségi források szerint az ügyben eljáró ügyész nem kérte az előzetes letartóztatást, hanem 60 napra szóló bírói felügyeletet. A marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség szóvivője ezt megerősítette, a főügyész, Ileana Georgescu pedig sajtóügynökségnek mondta el: az ügyben szereplő személy ellen bírói felügyelet lépett érvénybe, bizonyos felügyeleti kötelezettségekkel. Azért nem kérték az előzetest, mondta, mert a férfi nem hagyta el a baleset helyszínét, megbánást tanúsított, nem büntetett előéletű, közlekedési bűncselekményeket sem követett el. Ezek azonban normális körülmények, amiért nem járna enyhítés. Ha nem így történt volna (ha elhagyja a baleset színhelyét, nem tanúsít megbánást, büntetett előéletű), akkor lépne érvénybe a súlyosbító körülmény státusa.

Az új Btk. 215. cikkelye értelmében a gyanúsítottnak bizonyos kötelező jellegű követelményeket kell betartania. Ezek közé tartozik: ahányszor hívják, meg kell jelennie az igazságügyi szervek előtt; lakhelyváltozás bejelentésének kötelezettsége; a rendőri szervek által megállapított program szerint jelentkeznie kell a rendőrségen, továbbá valahányszor, amikor hívják; a bírói felügyeletet elrendelő igazságügyi szerv ezeken kívül más kötelezettségeket vagy tiltásokat is kiróhat a gyanúsítottra a bűncselekmény természetéből adódóan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés