
„Össze kell ülnie az iratcsomót elbíráló bizottságnak, de ez sajnos nem megy egyik napról a másikra” – mondta megkeresésünkre az Egészségügyi Minisztérium illetékese, amikor arról érdeklődtünk, hogy megérkezett-e hozzájuk a májátültetésre szoruló kislány, Gergely Szidónia Angyalka papírjai. A hölgy közölte, utánanéznek, és a jövőben figyelemmel követik az ügy alakulását.
2012. július 31., 15:172012. július 31., 15:17
2012. július 31., 16:112012. július 31., 16:11
A két és fél éves kislányt szombattól Kolozsváron kezelik, mivel romlott az állapota. Közben a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében elhelyezett dobozba egyre többen tesznek kisebb-nagyobb összeget. Van, aki spórolt pénzének egy részét áldozza fel a jó ügy oltárán. Olyan is van, aki miután kifizette a nyugdíjából a számlákat, a maradékot kettéosztotta, és egyik felét egy élet megmentésére ajánlotta. Többen is feltették a kérdést, hol vannak most azok, akik „fél zsebükből előhúzhatnának annyi pénzt, hogy kifizessék a beavatkozás, vagy az utazás jelentős részét?”
A két és fél éves kislány brüsszeli műtétje 125 ezer euróba kerül. Ha az állam támogatja is a beavatkozást, a szülőknek további 50 ezer eurót kell előteremteniük a kórházi költségekre, nem beszélve arról, hogy az utazás, illetve az ott tartózkodás is pénzbe kerül.
Ennyi pénzt nagyon nehéz előteremteni, ezért a Vásárhelyi Hírlap szerkesztősége ismét az olvasói jóindulatában bízik, s abban, hogy talán mindenkinek van otthon valamekkora összege, amely nem fog annyira hiányozni ebben a hónapban, ha Szidónia életének megmentésére költi. Szerkesztőségünkben egy doboz várja az adományozókat, az összegyűlt pénzt pedig eljuttatjuk a vámosgálfalvi családhoz.
Aki utalni szeretné adományát, az megteheti az alábbi bankszámlaszámok valamelyikére, de közvetlenül a szülőkkel is fel lehet venni a kapcsolatot: Gergely Józsefet a 0746-328497-es telefonszámon keresheti az, aki segítene valamilyen formában.
Adományozási bankszámlaszámok:
Lejben: RO32BTRL02701201573083XX – Banca Transilvania
Euróban: RO78BTRL02704201573083XX – Banca Transilvania
Jótékonysági előadás Szidóniáért
„A lehetetlent is szabad lesz remélni,
meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni!\"
Szép Ernő
Előadással egybekötött gyűjtést szerveznek szombaton, augusztus 4-én 18 órai kezdettel a marosvásárhelyi Vártemplomban. A cél: minél több pénzt összegyűjteni a Gergely család megsegítésére, hogy a vámosgálfalvi szülők fedezni tudják a májbeteg Gergely Szidónia Angyalka műtéti költségeit és kórházi ellátását. Közreműködnek: Aszalos Enikő, Buta Árpád és Marton Irén szólisták, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karának tagjai, hangszerkíséret: Makkai Gyöngyvér, Molnár Tünde orgonaművész, a Kővirág együttes, valamint Kilyén Ilka színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, és Kozsik Ildikó előadóművész, Marosvásárhelyi Ariel Állami Bábszínház. „Szeretnénk, ha minél több magánszemély, vállalkozó, jótékonysági intézmény, alapítvány képviselője és adakozó kedvű érdeklődő venne részt! Ne hagyjuk ki azt, ami rajtunk múlik!” – olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott felhívásban.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!