Sok a gyerek, kevés a busz

Országszerte 600 iskolabuszt kapnak a tanintézetek a Fejlesztési Minisztérium jóvoltából, a felmérések szerint azonban legalább ezerre lenne szükség. Maros megyében 42 tanintézet igényelt iskolabuszt, a főtanfelügyelő azonban legfeljebb 15-re lát valós esélyt.

Becze Dalma

2014. március 26., 16:552014. március 26., 16:55

2014. március 26., 17:112014. március 26., 17:11

Több kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy  egy tanintézet iskolabuszra pályázhasson. A Maros Megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett közleményből kiderül, hogy mi szükséges a pályázáshoz. Először is meg kell jelölni az ingázó diákok pontos számát, és a pontos útvonalat, amelyen a busznak közlekednie kell. Amennyiben az iskola már rendelkezik mikrobusszal, pontosítani kell azt is, hogy kinek a birtokában van. A települések önkormányzatainak bele kell egyezniük abba, hogy vállalják a busz működtetésének költségeit, azaz fizetik az üzemanyagot, a karbantartást, biztosítást, és a gépkocsivezetőt, illetve megszerzik a különböző engedélyeket. Ezek mellet azt is fel kell tüntetniük a pályázóknak, hogy az iskolabusznak köszönhetően milyen költségmegtakarítások várhatók (épületfenntartás, személyzet bére).

A pályázatok elbírálásának időpontját még nem lehet tudni – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. Tőle tudtuk meg azt is, hogy Maros megyéből összesen 42 tanintézet pályázott iskolabuszra, de korántsem biztos, hogy ennyit kap majd a megye. Ştefan Someşan főtanfelügyelő szerint legalább 25 buszra lenne szükség, de reális esélyeket ő is csak körülbelül 15 gépjárműre lát.

Iskolabuszt szeretne és igényelt is a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola is. Nagy Eszter Gizella igazgatótól megtudtuk, a tanintézetnek van már két mikrobusza, de ez sem elég, ugyanis nagyon sok gyereket kell szállítani. „Tulajdonképpen nekünk egy nagyobb buszra lenne szükségünk, mert csak nyomorognak a gyerekek ezeken a kis 16 személyes buszokon. Összesen 120 gyereket hordoz a két kisbusz, ez azt jelenti, hogy egyik kétszer, a másik pedig háromszor fordul. Vannak olyan gyerekek, akik már reggel 7-kor benn vannak az iskolában, míg mások éppen 8-ra érnek be. A helyi önkormányzat is aláírta a nyilatkozatot, miszerint vállalja a busz költségeit, most már csak az elbírálására várunk” – jelentette ki az igazgató.

Egyes helyeken találnak más megoldást a gyerekek szállítására. Mezőmadarason például kevés ingázó van, ők a közszállítást használják. „Van 15 ingázó diákunk, de ők a helyi járattal jönnek, sikerült az önkormányzatokkal időpontot egyeztetni, így nem késnek el az órákról” – mondta az igazgató, Kovács László István.

Nem mindenütt az iskolabusz hiánya a probléma. A nyárádgálfalvi alpolgármestertől, Kutasi Albert Mihálytól megtudtuk, náluk van iskolabusz, jelenleg viszont nincs aki vezesse. Az iskolabusz vezetője ugyanis megbetegedett, és nincs aki helyettesítse, így múlt csütörtök óta nem jár a busz. A szülők összegyűjtik az iskolásokat, és személygépkocsival hozzák be őket. Az alpolgármester elmondta, nem vehetnek fel mást, mert nincs felbontva a sofőr munkaszerződése, de nem is akadna most hirtelen olyan személy, akinek lenne jogosítványa ilyen típusú járműre. Sajnos más önkormányzattól sem tudnak kölcsön kérni sofőrt, mert máshol is személyzethiány van, így arra várnak, hogy  rendbe jöjjön a sofőr.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés