Sikeres volt a Civitas vidéki képzése

Múlt héten zárta a Vidéki Vállalkozás néven ismert projektjét a Civitas Alapítvány egy Kolozsváron szervezett konferencia keretében. A rendezvény célja nemcsak az eredmények ismertetése volt, hanem a vállalakozók és pénzintézetek találkozásának elősegítése is.

Gligor Róbert László

2012. április 11., 17:352012. április 11., 17:35

2012. április 11., 17:472012. április 11., 17:47

„Húsz év a közösségek szolgálatában” – így foglalta össze a szervezet eddigi munkáját Balogh Márton igazgató. A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért az elmúlt két évtizedben több fontos közösségi projektet valósított meg. Kezdetben a közigazgatási szféra támogatásában dolgozott, majd a civil szervezetekkel való együttműködésre fektetett hangsúlyt. Ugyancsak a szervezet karolta fel a LEADER-program kezdeti lépésinek népszerűsítését és mentorálását, az erdélyi Teleház hálózatot valósított meg, míg legutóbbi projektje a vidéki vállalkozások indításának támogatását célozta meg. Az alapítvány kolozsvári irodájának vezetője úgy véli: a fejlődés elképzelhetetlen a vidéki és kisvárosi vállalkozók nélkül. Ezért mintaprojektjük célja az volt, hogy a vállalkozásokban gondolkodó vidéki emberek értékesíthessék ötleteiket, támogatást találjanak hozzá és fejlesszék cégeiket. „Hisszük, hogy vidéken is léteznek erőforrások azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekkel küzdünk” – tette hozzá az igazgató, aki a kezdeményezés integrált megközelítését is kiemelte: több tényező vett részt, így a vállalkozó vidékiek és az oktatásért felelős intézmények mellé felsorakoztak a lehetséges anyagi támogatók is.

Két évig zajlott

A Civitas Alapítvány 2010 márciusában indított projektjét az Európai Szociális Alap támogatta a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program által. Az alapítvány partnerei a megvalósításban a temesvári Vidékfejlesztési Központ (CAR) és EOS Románia Alapítvány, valamint a spanyolországi Geo Mujer XXI szervezet. A Humánerőforrás-fejlesztés vidéki térségekben és nem-mezőgazdasági vállalkozások elindításának támogatása című projekt keretében a vidéki munkanélküliek, mezőgazdászok és vállalkozásvezetők képzését tűzték ki célul, hangsúlyt fektetve a kommunikációra és a számítógép használatára is. A három fejlesztési régióban tartott tanfolyamok után a végzősök üzleti terveket dolgoztak ki.

Bemutatták a legjobb ötleteket

A legsikeresebb üzleti tervek és vállalkozásötletek közül mintegy negyvenet válogattak ki a szervezők, amelyeket egy kis katalógus keretében mutattak be. A legjobb nyolc ötletgazdát vagy már működő vállalkozás vezetőjét felkérték, hogy a kolozsvári konferencián mutassák be üzleti terveiket. Így a Bihar, Szilágy, Temes, Kolozs, Maros és Hargita megyékből érkezők pelettkészítésről, panzió, turisztikai központ, üdülőtelep létrehozásáról, iskola utáni foglalkoztató központról, zöldség- és gyümölcsfeldolgozóról, rendezvényszervezésről és méhészeti bemutató farmról tartottak előadást az érdekeltek. A szervezők több pénzintézmény és fejlesztési iroda képviselőit is meghívták, hogy azok támogatási vagy hitelezési együttműködést ajánljanak fel a bemutatott tervek számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés