Kenyeret meg ruhát kért, és „hálából” elvitte a rajta segítő házaspár nyugdíját egy karon ülő kisgyermekkel kéregető fiatalasszony Marosvásárhelyen.
2013. január 23., 11:152013. január 23., 11:15
2013. január 23., 20:232013. január 23., 20:23
Hűséges olvasónk, Barabás László kedden felháborodva mesélte, hogyan járt hétfőn este. Mint kiderült, este fél nyolckor egy magyarul beszélő kb.15–16 éves lány – karjában egy gyerekkel – immár negyedszer ment ételt kérni hozzájuk. Mivel már volt náluk, nem voltak annyira bizalmatlanok vele, de sosem engedték be az ajtón. Amíg a feleség a kamrából kenyeret hozott ki, a lány kinyitotta az ajtót, és a fogason lévő kabátból kiemelte a panaszos pénztárcáját, benne az irataival és 530 lejjel (két nappal azelőtt kapott nyugdíjt). Majd elvette a feleség által készített csomagot, elbúcsúzott és beszállt a liftbe. Nem telt el öt perc, a szomszédasszony hozta a pénztárcát, amit a liftben talált.
„Én aznap nem mentem ki a házból, és rögtön rájöttem, hogy a lány lophatta ki „hálából”, hogy ételt és ruhaneműt adtunk neki. Természetesen a pénz már nem volt benne. Azonnal hívtam a rendőrséget, és becsületükre legyen mondva, 10 perc múlva már nálunk voltak, helyszíneltek, újabb 25 perc múlva egy fiatal tiszt fényképeket hozott, hátha felismerjük az elkövetőt. Nagyon korrekt módon rendezték az ügyet! Köszönet érte, hiszen éppen eleget szidjuk őket. (A vezető tiszt neve Oprea Cristian)” – mondta olvasónk, aki azért tartotta fontosnak megosztani a történetet, nehogy mások is így járjanak. „Őszintén mondom, hogy az anyagi káron kívül a hihetetlen lelketlenség döbbentett meg a legjobban” – zárta beszámolóját Barabás László.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!