
Főként a hétköznapi protokollra összpontosítottak az első erdélyi protokollkonferencia előadói Marosvásárhelyen, de szó esett az állami és a katonai viselkedési előírásokról is.
2014. szeptember 27., 10:492014. szeptember 27., 10:49
2014. szeptember 27., 11:172014. szeptember 27., 11:17
Párhuzamosan két marosvásárhelyi helyszínen, a Sapientia EMTE koronkai épületének főelőadótermében és a Perla Hotel konferenciatermében szervezte meg a Regeneráció Egyesület, a Studium-Prospero Alapítvány és a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete (MPOE) az első erdélyi protokollkonferenciát.
A szervezők nevében a Regeneráció Egyesület elnöke, Kali István elmondta, a témakörben szervezett hiánypótló esemény célja a jövő generáció felkészítése, útravaló biztosítása számukra. Elmondta, amikor a Sapientia egyetemen 2002-ben elindult a kommunikáció-képzés, sokan értetlenül álltak, hogy miért van erre szükség, miért kell erre külön szakember, hiszen azt a feladatkört eddig is elvégezte valaki (titkárnő, segéd, helyettes).
„Ma már a Sapientián Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen pedig Kolozsváron van ilyen képzés, és immár minden, magára valamit adó cégnél, intézménynél van PR-es, közkapcsolati, kommunikációs szakember. Remélem, 2024-ben már a protokollról is eképpen szólhatunk, annál is inkább, mert a Sapientia kolozsvári mesteri képzésén már a protokoll is helyet kap, az előadók pedig a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének tagjai” – ismertette Kali István. A Studium alapítvány ügyvezetője, Vass Levente hozzátette, a jövő szempontjából az igazán nagy befektetés az emberek, a munkatársak képzése, ez a legnehezebb, de hosszú távon ez térül meg a leginkább.
Árulkodó viselet
A MPOE elnöke, Nagy József elmondta, az egyesület 1993-ban alakult, 2012-től közhasznú, és tagja a nemzetközi szakmai szervezetnek (OICP), oktatással, tanácsadással, információcserével foglalkoznak. Megtudtuk, a szakmát a spanyolok dominálják, holott a franciák kezdték el.
„Olyan kérdésekkel foglalkozunk, mint például: hogyan érkezzek egy rendezvényre, felhívhatom-e a főnököt mobilon vagy küldhetek-e neki e-mailt. A 21. század sajátosságai igencsak befolyással vannak, hiszen egyszerre történik a globalizáció és a regionalizáció, a viselkedési, öltözködési, étkezési szokások gyorsan terjednek, csökken az európai dominancia, a népcsoportok nagyfokú keveredése, a kisebbségek elkülönülése, az elektronikus kommunikáció kihívásai, a helyi hagyományok felértékelődése – ezekkel mind számolnunk kell” – ismertette a szakember. Megtudtuk, Ferenc József osztrák császár (cseh és magyar király) audienciáin kötelező volt a hagyományos viseletben való megjelenés, mert csak 10 perce volt egy személyre, így az öltözet már belépéskor sok mindent elárult az illetőről (nemzetiség, rang stb.).
Viselkedés és etikett
Nagy József a média felfokozott szerepéről elmondta, nemcsak tudósít, hanem alakít is, sok esetben értékdevalvált mintákat manipulatív módon terjeszt, kiszorulnak a „konzervatív” viselkedésminták, mert ezeket unalmasnak, ósdinak tartják, teret nyer a populizmus (trendi a lezser, lezser vagy slampos?). Az előadások olyan helyzeteket, eseteket vizsgáltak, mint: cég pariján való részvétel, üzleti ebéd, gratuláló levél VIP-partnereknek, üzleti megbeszélés külföldiekkel tolmács segítségével, karácsonyi ajándék kiküldése, pohárköszöntő évfordulón, látogatás államtitkárnál vagy miniszternél, kondoleálás elhunyt kolléga temetésén.
„A hétköznapokra összpontosítottunk, olyan helyzetekre, amelyek előfordulhatnak bárkivel, nem a királyok, miniszterelnökök vagy a pápa fogadásán. Ezt mind befolyásolja a helyszín, a napszak, a résztvevők perszonális viszonya, szerepbeosztása, kora, vallási-kulturális identitása. A hagyományok, szokások alapja az illem, ennek 70 százalékát otthonról a családból hozzuk magunkkal” – mondta Nagy József, majd az érdeklődők érdekes sztorikat, eseteket tudhattak meg a köszöntéssel, a bemutatkozással, a kézfogással, a kézcsókkal vagy a puszival, az öleléssel, a társalgással, a levelezéssel és a telefonálással kapcsolatban, Kovács Gábortól a szigorú előírásoknak megfelelő katonai protokollról (a protokoll nem ismer lehetetlent!), Laczkó Ritától az állami és diplomáciai protokollról, Gáspár Ágnestől a viselkedéskultúráról, Sáskáné Nádas Ágnestől a rendezvényszervezésről, Galovtsik Erik vendéglátási alapismeretekről tartott előadást.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!