Pilvax – avagy vissza 1848-ba

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Pilvax Kávéházból indult 166 évvel ezelőtt a szabadságharc, ennek emlékére pedig idén immár harmadik alkalommal „épül fel” Marosvásárhelyen is a Pilvax. Egy szimbolikus kávéház, amely megpróbálja megidézni az 1848-as időket. A kokárdavarrás, magyaros öltözék idén sem hiányzott, de a forradalmi hangulathoz híven idén még szónoklási lehetőség is volt.

Szász Cs. Emese

2014. március 16., 13:552014. március 16., 13:55

2014. március 16., 17:452014. március 16., 17:45

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Néppárt szimbolikus kávéháza immár harmadik éve hívogatta magához az ünnepelni vágyókat. Igaz, a marosvásárhelyi vár felújítása miatt idén a főtéri Deus Providebit Tanulmányi Házba költözött – a szervezők reményei szerint csak erre az évre.

Délelőtt tíz órakor nyitott a Pilvax, rögtön két kiállítással, Barabás László néprajzkutató a népviselet-kiállítást nyitotta meg. Nem csak bemutatta a különböző tájegységek viseleteit, de rövid előadást is tartott arról, hogyan és miért alakultak ki a különböző vidékek sajátos viseletei. Kiderült például, hogy mikor és miért lett olyan szűk a székely harisnya, ahogy azt ma mi ismerjük. Utána pedig az EMNP városi elnöke, Jakab István mutatta be röviden a Kossuth-emigráció emlékei a nagyvilágban című kiállítást. Rámutatott, a világ számtalan országában, városában van Kossuth-utca, csak nekünk Marosvásárhelyen nem lehet.

Premierként szónokverseny

A Pilvaxban kapott helyet az első alkalommal megrendezett szónokverseny is. Bár a négy bejelentkezőből csupán kettő mert megméretkezni is, a zsűri elnöke, Sebestyén Spielmann Mihály megjegyezte, régi álma vált valóra a versennyel. „Nagy fájdalmam, hogy az iskola nem tanít beszédre, retorikára, pedig sokan nehezen fejezik ki magukat az anyanyelvükön” – jegyezte meg Spielmann. Hozzátette, reméli, hagyomány lesz a szónokversenyből, s jövőre jóval többen mondanak beszédet majd a Pilvaxban.

Nem unatkoztak a gyerekek sem a Deusból lett kávéházban, idén is volt, ki a kokárda varrás fortélyaira tanítsa őket, Petőfit is ki lehetett rakni puzzleből, újdonságként idén pedig mézeskalácsot is lehetett díszíteni.

A már jó előre megsütött tésztából pedig igazi 48-as figurák kerültek ki: huszár, paripa, mente, vagy épp sarkantyús magyar csizma. De a gyerekek örülhettek a Népművészet mestere címet viselő Szabó Teréz néninek is, aki Mezőkölpényből jött be, hogy katonadalokra és népdalokra tanítsa az ifjúságot.

Hétköznapokon is divat a magyar

A Pilvaxban igazi hagyomány immár a magyaros divatbemutató is, amelyet éppen három évvel indítottak útjára a szervezők, hogy megmutassák, még mindig divat a magyar. A jelszó jegyében idén a székelyudvarhelyi Pál Mária által indított Helvien cég mutatta be újdonságait. A Deus előteréből alakult kifutón a fiatal modellek bemutatták magyaros díszítést kaphat a hétköznapi ruha ugyanúgy, mint az alkalmi. Láttunk magyaros motívumokkal díszített menyasszonyi ruhát, kis és nagy estélyit, de kosztümöt és nyári ruhát is.

Természetesen nem csak hölgyeknek készülhet magyaros öltözék, minden modell mellé járt egy férfipartner is, aki szintén az alkalomhoz megfelelő magyaros öltözéket viselt a Bocskaitól egészen a hétköznapi eleganciáig.

Egyre több szakállas versenyző

Az 1848-as hősök ihlették a Pilvax másodjára megszervezett bajuszversenyét is. Bár a nagy bajnokságokon számtalan kategóriában lehet megméretni, a marosvásárhelyin három alapkategóriában versenyzett tizennégy jelentkező. A szakáll kategóriában volt a legtöbb versenyző, összesen kilenc, bajuszos csak kettő akadt, vendégbajusz, vagy álbajusz kategóriában pedig három jelentkező is akadt, két gyerek papírból rajzolt, szépen festett bajuszt viselt, az egyetlen hölgy jelentkező pedig saját hajából alakított szakállat magának.

A Pilvax programja a tervek szerint egy hatalmas kokárda mécsesekből való kialakításával zárult volna este a Deus Providebit udvarán. A piros, fehér, zöld műanyag poharak és mécsesek segítségével majdnem el is készült a nagy kokárda, a hirtelen jött szélvihar és eső azonban nem csak kioltotta a mécsesek lángját, de még a kokárdát is szétfújta. A szervezők és résztvevők ezért kénytelenek voltak jövőre halasztani a szabadtéri „mécseskokárda” felállítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés