Az önkormányzat megelégelte az áramszolgáltató viselkedését, és úgy döntött, ha nem javul a helyzet, feljelentést tesz ellene.
2013. augusztus 05., 16:172013. augusztus 05., 16:17
2013. augusztus 05., 16:472013. augusztus 05., 16:47
Az utóbbi időben szinte napirenden megszakadt az áramszolgáltatás Nyárádszeredában és környékén. Az üzletek bezárták ajtaikat, a közintézményekben szünetelt az ügyfelek kiszolgálása, de a termelőegységek alkalmazottai is pihenni kényszerültek. A bosszantó gyakori és bejelentetlen áramszünet nemcsak a lakosság, hanem a városvezetés elégedetlenségét is kiváltotta. A helyzettel kapcsolatban Tóth Sándor polgármestert kerestük meg.
Lehetőleg békésen oldanák meg
A városvezetés is szembesült az áramszolgáltató méltatlan viselkedésével, és a lakosságtól is számos bejelentést kaptak. Többször is jelezték a problémát az Electrica irányába, de mivel nem történt jelentősebb előrelépés, hivatalos átiratot is küldtek. Talán ennek hatására „jobban mozognak, dolgoznak, javítanak, de ez még mindig nem elég, most is vannak áramszünetek” – mondta el portálunknak az elöljáró. A helyi tanács legutóbbi ülésén az a döntés született, hogy a fogyasztóvédelemnél is jelezni kell a helyzetet. A polgármester úgy véli: még néhány nap haladékot adnak a szolgáltatónak, de ha a helyzet nem javul, felkérik a fogyasztóvédelmet, vizsgálja meg az esetet. Bár monopolhelyzetben van az Electrica, „nem lehet így packázni az emberekkel” – fogalmazott Tóth, aki úgy tudja: itt is leépítések vannak, és egyetlen csapata van a cégnek, amely áramszünetek esetén közbe tud avatkozni. A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy legtöbb esetben a vezetékekre ránőtt faágak okozták az áramszolgáltatás megszakadását, de volt eset, amikor gólyák okoztak meghibásodást. A helyzetet megelégelve az önkormányzat néhány esetben saját embereivel avatkozott be az ágak levágása és a visszacsatolás megoldása érdekében, bár ehhez nincs hatáskörük. „Nem akarunk törvényszegők lenni, de megelégeltük” – összegzett Tóth Sándor.
Még akadnak gondok
A polgármester belátja: tény, hogy az elmúlt tíz év alatt megtöbbszöröződött a háztartások energiafogyasztása, és a meglévő hálózat nem ekkora terhelésre volt tervezve és kialakítva. De ez még nem ok arra, hogy a lakosság a pénzéért cserébe ilyen viselkedéssel szembesüljön – méltatlankodott az elöljáró, aki arra kér mindenkit: újabb áramkiesések esetén tömegesen jelezzék azt a szolgáltatónál, hogy a helyzet súlyát nyomatékosítsák.
Székelysárdon arra panaszkodtak az emberek, hogy hetekig szünetelt az éjszakai közvilágítás. Kérdésünkre Tóth Sándor elmondta: tudott a helyzetről, értesítette is a szolgáltatót. Itt egy rövidzárlat okozott akkora kárt, hogy az egész irányító szerkezet leégett, de a cég a napokban helyreállította a szolgáltatást. Székelytompán is néhány éjszaka szünetelt a közvilágítás, de lakossági bejelentés után az önkormányzat saját csapata kijavította a hibát.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!