
Fotó: Boda L. Gergely
A számok tükrében vizsgáltuk meg, miként alakulhatnak az erőviszonyok a Maros megyei, illetve a marosvásárhelyi önkormányzatban, miután hétfőn délután eldőlt, hogy a liberális pártot az RMDSZ váltja a bukaresti kormányban.
2014. március 03., 16:282014. március 03., 16:28
2014. március 03., 16:512014. március 03., 16:51
Az USL múlt szerdai, országos szintű hivatalos felbomlása után a pártszövetség két fő erejét adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szervezeteinek vezetői úgy nyilatkoztak, remélik a megyében továbbra is együtt tudnak majd működni. Ciprian Dobre (PNL) és Vasile Gliga (PSD) egyaránt azt mondta, folytatni kívánják a három évvel ezelőtt elkezdett tervek megvalósítását.
A Maros megyei közgyűlés elnöki székét a liberális Ciprian Dobre nyerte el, alelnökök pedig a szociáldemokrata Ovidiu Dancu, az RMDSZ pedig Kelemen Mártont javasolta a lemondott Lokodi Edit Emőke helyére. A mandátumok a következőképpen oszlanak meg a testületben: RMDSZ 13, PSD 9, PDL 7, PNL 3, PP-DD 2, PC pedig 1.
Ez tehát azt jelenti, hogy míg az eddigi kormánykoalíciót alkotó USL-nek (PSD+PNL+PC) a 35-ből 13 mandátuma volt, de a kezdeményezések többségét – természetesen egyezkedéseket követően – az RMDSZ is támogatta, valódi ellenzéket pedig főként a PDL-frakció jelentett, az új kormánykoalíció (RMDSZ+PSD+PC) immár 23 voksot számlál, az ellenzék pedig 12-őt. Csakhogy az elnököt is az ellenzék adja, így – kizárólag a számok értelmében – Ciprian Dobre háromtagú csapata 31 képviselővel áll(na) szemben. Ez tehát azt jelenti, hogy vagy a kormánykoalíció a Maros megyei tanácsban is érvényesíti többségét, és megpróbálja rányomni akaratát a liberális elnökre, vagy marad minden a régiben – azaz az ellenzéket továbbra is a PDL és a PP-DD alkotja –, vagy az RMDSZ a PNL-vel próbál meg „evickélni” a 16-18-arányú palettán. Emellett Maros megyében is létrejött az USD választási koalíció, amelyet a PSD, az UNPR és a PC alkot, akárcsak országos szinten, ennek azonban a megyei közgyűlésben nem sok szerepe van.
Az új kormánytöbbség Marosvásárhelyen sem hoz nagy változást, mármint ami a szavazatok várható megoszlását illeti. Marosvásárhely polgármesteri székét a PDL országos alelnöke, Dorin Florea tölti be, az önkormányzatot pedig 10 RMDSZ-es, 6 PDL-s, 3 PSD-s, 3 PNL-s és 1 UNPR-s tanácsos alkotja. Vagyis a számok tükrében az USL-t eddig 7 tanácsos képviselte, de gyakorlatilag a 16 mandátummal rendelkező ellenzék (PDL+RMDSZ) vezette a várost. A hogyan tovább kulcsa ezután is az RMDSZ-nél van, hiszen a megyei szintű tárgyalások függvényében többséget alkothat továbbra is a PDL-vel (16 mandátum), az USD-vel (14 mandátum) vagy a PNL-vel (13 mandátum). Az első két verzió akár a liberális alpolgármester, Ionela Ciotlăuș leváltását is eredményezheti – ebben az esetben kérdés: hogyan tovább a megyei önkormányzatban a liberális elnökkel?
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!