
Miközben már szinte naponta kell beszámolnunk halálos kimenetelű közúti balesetekről, vannak olyanok, akik valósággal kísértik az ördögöt a zsúfolt országutakon.
2014. augusztus 17., 11:232014. augusztus 17., 11:23
2014. augusztus 17., 12:402014. augusztus 17., 12:40
Pénteken délután az E60-as nemzetközi út Balavásár és Ákosfalva közötti szakaszán láttuk a következő esetet. Két motoros előzött meg a hegy balavásári oldalán levő kapaszkodón, s csak azért nem előzték meg a többi járművet is, mert sűrű volt a szembejövő forgalom, s lehetetlen volt „lyukat” találni a gépkocsisorban.
A két motoros vidáman haladt egymás mellett, beszélgettek, a felezővonal mellett haladó olykor még gesztikulált is, néha pedig átlibbent a záróvonalon. Így – egymás mellett – mentek át a településeken, Göcsön, Székelyvaján önfeledt beszélgetés közben, s látszólag nem zavarta őket, hogy az ünnepi forgalom csúcsra hágott, s haladási sebesség jóval nyolcvan fölött volt – már ahol nem számítottak ellenőrzésre. Egy százméteres szakaszon sorolt be a két motoros egymás mögé, arra a rövid időre, amíg áthaladtak egy Ákosfalva közelében felállított radaros rendőri ellenőrző pont előtt, amit jó előre „lelámpáztak” a szemből jövők. Utána ugyanúgy, egymás mellett értek be Ákosfalvára, ahol végre a központban letértek a nemzetközi útról.
A „békés egymásmellett élés” – a százméteres szakaszt leszámítva – tizenegy kilométeren át tartott, ezalatt folyamatosan megsértették a KRESZ 41. és 47. cikkelyeit. A szabálysértés ezúttal nem járt sem bírsággal, sem pedig balesettel. De történhetett volna tragédia, amelyben ártatlan embereket keverhettek volna, akik önhibájukon kívül vesztik életüket, vagy maradnak súlyos rokkantsággal.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!