Pályázaton nyerhettek jutalomkirándulást

Két új programba kapcsolódott bele az elmúlt napokan, hetekben a nyárádszeredai középiskola, ezért annak vezetője úgy értékeli, elindultak az újítás, fejlődés útján.

Gligor Róbert László

2013. április 11., 18:192013. április 11., 18:19

2013. április 11., 18:522013. április 11., 18:52

A hét folyamán egy ausztriai táborozáson vesz részt harminchárom nyárádmenti középiskolás diák és öt kísérő pedagógus. A lehetőséget a Nyárádszeredából elszármazott Fazakas Kálmán ajánlotta fel a Hollersbach im Pinzgau településen működtetett Transsylvania panziójában. Az ingyenes táborozáson résztvevő diákoknak pályázni kellett, német nyelvű bemutatót kellet készíteniük Ausztriáról és előadniuk, továbbá magaviseletük jelest, német nyelvtudásuk minimálisan nyolcas jegyet kellett elérjen. A diákok a pihenés mellett fürdeni mennek, meglátogatják Innsbruckot és Salzburgot, de a némentországi Münchenbe is átruccannak. Ezenkívül különböző játékokban vesznek részt, majd esténként csoportokba osztva híradókat készítenek, mindezt természetesen német nyelven – tudtuk meg Cserei Hajnalka német szakos tanárnőtől.

Tanulni vagy elvesztődni

Ez a program a  nyelvoktatás elmélyítését szolgálja – mondja Oltyán Csaba igazgató, hozzátéve, hogy ilyen lehetőséget még nem kapott eddig az iskola. Örvendetes ténynek tartja, hogy mindez egy helyből elszármazottnak köszönhető, akinek eszébe jutott felkarolni a nyárádmenti oktatást és diákságot, továbbá köszönet illeti az önkormányzatot is, amely a kiutazást támogatta. A huszonegyedik században nyelvoktatás és -tudás nélkül elvesztődünk – véli az intézményvezető, ezért is tartja fontosnak és értékelendőnek a kezdeményezést. A lehetőséghez pályázat útján jutottak a gyerekek, ami azt jelenti, hogy a helyi iskola és oktatás is az újítás felé tart, továbbá a képesség- és készséfejlesztés, a tudás elmélyítése mellett hangsúlyt helyez a versenyszellemre is.

Ismét Móron jártak

A folytatás, újítás, bővítés szellemében egy másik síkon is elmozdult az iskola: a 2010-ben indított magyarországi móri testvériskolával való kapcsolatuk idén új szakaszba lépett. Tavaly a Határtalanul program támogatásával találkoztak a móri Perczel Mór Szakközépiskola diákjaival, ugyancsak a tavaly a Julianus testvériskolai program keretében támogatást nyertek, így idén március végén a nyárádszeredaiak az anyaországba utazhattak a vendéglátó iskola diáktanácsának meghívására. A program során Nyárádszereda és Mór sajátosságairól tartottak vetélkedőt, részt vettek a Perczel Mór Alapítvány évi hagyományos ünnepi bálján, ahol a testvériskolának átnyújtották a Bocskai István Iskolaközpont hímzett címeres zászlaját. Volt üzemlátogatás, tapasztalatcsere, látogatást tettek Székesfehérváron, Budapesten, a sümegi várban, és Fenyves Péter móri polgármester is fogadta a delegációt, amelyért külön hálás az iskola vezetősége.

Októberben az aradi vértanúk emlékünnepe kapcsán a móri diákok érkeznek Nyárádszeredéába, továbbá a két iskola ismét megpróbál támogatást szerezni a Határtalanul program keretében, hogy a diákok között kialakult barátságra és a tudásra építve további együttműködést biztosítsanak. Idén a nyárádmenti középiskola filológiai és matematika-informatika szakos, 9–10. osztályos diákjai vettek részt a külföldi tapasztalatcserén, ugyanis a folytonosságot rájuk építve képzeli el az intémény vezetősége. A következő projektben a móriakkal együtt egy tanösvényt dolgoznának ki, illetve elhelyeznék annak alapjait, hogy a közeli Bekecs-hegyet tegyék ismertté.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés