Őszig beindulhat a szelektív hulladékgyűjtés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer feltehetőleg ősztől lesz működőképes. Erre lehet következtetni a projektet felügyelő szakemberek, illetve a marosvásárhelyi polgármester szerdai nyilatkozataiból.

Gáspár Botond

2014. március 05., 14:552014. március 05., 14:55

2014. március 05., 15:312014. március 05., 15:31

A több mint 45 millió euró értékű, megyei szintű – és az országban is az első – nagyberuházás tájékoztatási kampánya véget ért, és a beruházás is a végéhez közeledik. Azaz már véget kellett volna érjen, csakhogy nem minden „fogaskerék” működött megfelelően, ezért idén novemberig kértek és kaptak haladékot az európai hatóságokról – ismertette szerdán sajtótájékoztatón Radu Spinei projektfelelős.

Lakosonként 379 kg háztartási hulladék évente

A mintegy 590 ezer eurós – lakosonként 1 euró – kommunikációs kampányról Mădălina Rândaşu elmondta, román és magyar nyelvű szórólapokat, bannereket, újsághirdetéseket, rádió- és tv-reklámot készítettek, emellett a honlapon, a közösségi portálokon folyamatosan jelentettek meg híreket, filmet készítettek, játékos, szórakoztató tevékenységeket és felkészítőket szerveztek a szelektív hulladékgyűjtés elveinek megismertetéséért. Maros megyének mind a 102 önkormányzatához eljutott A jövő veled kezdődik elnevezésű tájékoztató karaván. Megtudtuk, jelenleg Romániában minden lakos átlagban egy év alatt 379 kilogramm háztartási hulladékot termel, a rendszer, ha működőképes lesz, ezt fogja jelentősen csökkenteni Maros megyében. „Minden a polgárokkal kezdődik, legelőször nekik kell megérteniük, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, amelynek csak 50 százaléka használhatatlan szemét, a többi értékesíthető, újrahasznosítható. A háztartásokból a speciális begyűjtőkbe kerül, ahonnan a szolgáltató előre meghatározott útvonalon és időpontban, speciális autókkal összeszedi, és a megfelelő állomásra szállítja. Hamarosan falvakban és városokon is megjelennek ezek a begyűjtő pontok” – mondta a folyamatról Radu Spinei.


A hiányzó fogaskerék

Hozzátette, egyelőre a székelykakasdi szelektáló, átrakó és komposztáló állomás nem üzemképes, holott a beruházás elkészült, de a marosvásárhelyi önkormányzat nem teljesítette a vállalt kötelezettségeit (út, víz- és csatornahálózat, elektromos áram), ez pedig blokkolja az egészet. „A rendszer remélhetőleg az év második felétől lesz működőképes. Öt éve dolgozunk ezen, nem ígérhetek semmi biztosat, mert nem minden fogaskerék dolgozik kellőképpen. A rendszer pedig csak akkor indulhat el és működhet, ha minden a helyére került” – ismertette Radu Spinei. A kerelőszentpáli részleg üzemeltetésére áprilisban írnak ki versenytárgyalást, ezután kiírják a kakasdi állomás üzemeltetésére is, majd végül, utolsó „fogaskerékként” a begyűjtésre is megszervezik a licitet. „Apró lépésekkel haladunk előre. A dokumentációt még ebben a hónapban jóváhagyják, és kiírjuk a liciteket. A legjobb esetben, amennyiben nincs fellebbezés, akkor öt hónap múlva hirdethetünk győztest. Ha még akkor sem lesz kész a kakasdi állomás közművesítése, akkor gondban lehetünk, mert a győztes szolgáltató beperelhet, hiszen önhibáján kívüli okok miatt nem végezheti az elnyert feladatot. Ha ez történne, akkor a szerződés alapján mi is beperelhetnénk a marosvásárhelyi önkormányzatot kártérítésért” – fogalmazott Radu Spinei.


Júliusban bezár a régi szeméttelep

Megtudtuk, a projekt befejezésének eredeti határideje tavaly december volt, de kértek és kaptak haladékot az európai hatóságoktól idén novemberig. A szakember azt is biztosra állította, hogy a marosvásárhelyi, már rég nem EU-konform szeméttelepet július 31-ig végleg bezárják, hiszen már elkezdték a hatálytalanítását.

Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea szerint hamarosan elkészülnek a kakasdi állomás közművesítésével, jelenleg már dolgoznak a helyszínen. Azért késtek, mert előbb perben álltak a földtulajdonosokkal, majd az út elkészítésére kiírt licitet megóvta az egyik fél. Az idei költségvetésben a munkálatokra 1,2 millió lejt különítettek el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés