Orvosi premier: műszív-beültetés Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Szívgyógyászati és -átültetési Intézet Szív- és Érsebészeti Klinikáján (IBCvT) az országban elsőként egy 44 éves páciens mellkasába egy olyan szerkezetet ültettek be, amely a szívhez csatlakozva irányítja annak működését.

Bakó Zoltán

2015. január 17., 10:092015. január 17., 10:09

2015. január 17., 10:092015. január 17., 10:09

A Suceava megyei betegnek ez volt az egyetlen és utolsó esélye a túlélésre – már másfél éve volt a szívátültetésre vonatkozó várakozólistán, de egy szövődmény miatt már nem lehetett volna az átültetést elvégezni. Ekkor a klinika vezetője, dr. Horaţiu Suciu professzor egy pumpa – amit műszívnek is neveznek, szakmai körökben is – beültetéséről döntött. A professzor már a múlt év decemberében szólott erről a módszerről, most eljött az ideje, hogy az országban először alkalmazzák is.

Egy olyan kisméretű szivattyúról van szó, amely átveszi a szív szerepét, s eljuttatja a vért a szervezet minden részébe. „Gyakorlatilag átveszi a vért, eljuttatja azt a főverérbe (aorta), onnan pedig percenként körülbelül tízliteres hozammal viszi el az egész szervezetbe. A szívcsúcsba műtétileg beépítve alkalmazzuk” – mondta el röviden a professzor az eljárás lényegét. A szerkezet elektromos árammal működik, az akkumulátorát egy kivezetett szálon keresztül kell feltöltenie a betegnek hatóránként.

A műtétet csütörtökön egy horvát (Bojan Biocina) és egy német (Peter Branecky) orvos-szakemberrel közösen végezték, s természetesen az érsebészeti és átültetési klinika szakembergárdájának közreműködésével. A betegnek a felépülése után részt kell vennie az országos szívgyógyászati programban – mondta el a csütörtöki műtétet követően Suciu professzor.

Pénteken érdeklődtünk a műszíves beteg állapotáról, s az intézettől azt a választ kaptuk, hogy a páciens állapota kielégítőnél jobb, nem állt elő semmilyen szövődmény, minden esély megvan arra, hogy a továbbiakban a szerkezet segítségével – és természetesen az előírt kímélő életmód szabályainak betartásával – örüljön tovább az életnek.

A professzor arról is szólt a műtétet követően, hogy az ilyen típusú szívelégtelenségek meglehetősen gyakoriak Európában, s az ilyen szerkezet beépítését tekintik a korszerű gyógyászati megoldásnak. Ezt erősítette meg dr. Bojan Biocina is, aki szerint az ő hazájában is ezt a módszert alkalmazzák.

A szerkezet ára 90.000 euró, amit a szívátültetési program keretében utal át az egészségbiztosító pénztár a Marosvásárhelyi Szívgyógyászati és -átültetési Intézet Szív- és Érsebészeti Klinikájának, tehát a beteget semmilyen költség nem terheli. Közép-Európában már régebben alkalmazzák a műszíves módszert az ilyen szívelégtelenségek gyógyítására. Kelet-Európában először Horvátországban alkalmazták 2007-ben, majd Magyarországon 2012-ben, Szerbiában 2013-ben, nálunk pedig 2015. január 15-től, Marosvásárhelyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés