Ökológiai napok Kisadorjánban

A hétvégén immár ötödik alkalommal szervezett ökológiai napokat a magyar unitárius egyház ifjúsági szervezete, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) a nyárádmenti Kisadorjánban.

Gligor Róbert László

2014. szeptember 15., 16:442014. szeptember 15., 16:44

A rendezvény célja a fiatalok figyelmének felhívása a különböző környezeti problémákra, illetve olyan megoldások ismertetése, amelyek elérhetők, helyileg és egyénileg is megvalósíthatók. A rendezvény egy baráti társaság kiruccanásából indult öt éve, és már „itt tartunk” – mondta el a rendezvény egyik szervezője, Matka Imre. Nagyon sokan megfordultak programjaikon az évek során, ugyanakkor évről évre érezhető a mennyiségi és minőségi fejlődés is – tette hozzá az ODFIE munkatársa.

A harminc, többnyire Maros megyei résztvevő péntek este a környezetszennyezésből kaphatott egy kis ízelítőt Keresztes Kriszta Kincső biológia szakos egyetemi hallgatótól, aki megdöbbentő adatokkal és képekkel kívánta érzékeltetni az eddigi környezeti katasztrófák és következményeik súlyosságát. A résztvevők azonban mégsem a reménytelenség érzésével utaztak haza vasárnap, ugyanis szombaton délután Farkas István biológus, mesterképzős hallgató előadásában különböző megoldásokat sorakoztatott fel a környezetkárosítás megelőzésére, amelyeket ki-ki a maga környezetében, háza táján is megtehet. Szombaton a fiatalok gyalogtúráztak is a szentháromsági Tüzes-hegy csúcsára, majd a táborban sportban és kvízjátékokban mérték össze ügyességüket, tapasztalatukat négy csapatba tömörülve. Esténként lélekemelő áhítaton is részt vettek, a rendezvény pedig a helyi unitárius templomban tartott vasárnapi istentisztelettel zárult.

Matka Imre szerint lesz folytatás, a pozitív visszajelzések és az érdeklődés azt bizonyítja, van amiért rendszeresen ilyen témában találkozni, felhívni a fiatalok figyelmét a jelenkori társadalom problémáira és hogy mit tehetünk ezekben a kérdésekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek