Az MPP és SZNT nyárádszeredai szervezetei hétfőn, Pünkösd másodnapján Csaba Királyfi-napot tartanak, amelynek fővédnöke dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
2012. május 25., 15:132012. május 25., 15:13
2012. május 25., 15:182012. május 25., 15:18
Az ünnepség célja méltó módon megemlékezni a székelyek legendás vezéréről és feleleveníteni egy régi hagyományt áll a lapunknak megküldött közleményben. Az eseménnyel kapcsolatban Csíki Sándor szervező elmondta: a 11 órakor kezdődő református istentisztelet keretében a helyi Bocskai Dalkar hazafias dalokat énekel, majd a templomkertben álló Csaba királyfi szobornál felszólal Biró Zsolt, Marosszék Székely Tanácsának elnöke, Kovács Júlia volt tanfelügyelő és Biró József Attila helyi MPP elnök. Ezután sor kerül a szobor megkoszorúzására. Az ünnepség szabadtéri programmal folytatódik a Marosvásárhely felőli városkapu közelében található Lovastanyán, ahová közös ebédre várják az ünneplőket. A nap fénypontja a Karosi Turul Hagyományőrző Egyesület lesz, amely korabeli fegyvereket, öltözetet, ételeket és szokásokat mutat be az érdeklődőknek. A jó hangulatról a színpadon fellépők gondoskodnak: a szervezők főleg helyi énekeseket, táncosokat hívtak meg, de lesznek humoros pillanatok is, a napot pedig könnyűzenei rész és a Koszika & The Hotshots együttes fellépése zárja.
1944-ig május 30-ika Csaba királyfi hivatalos ünnepe volt. A Kárpát-medencében nagy kultusza van személyének, a székelyek eredetmondája is hozzá kötődik, továbbá kevesen tudják, hogy a mai MOGYE épületében Csaba királyfi Hadapródiskola működött, amiről szó is fog esni a hétbégi rendezvényen. Ezért a szervezők vissza szeretnék hozni a köztudatba, hogy Csaba valós személyiség volt, továbbá az ünneplés hagyományát feleleveníteni. Mivel választási kampány van, egyelőre nem szerettek volna nagyobb „felhajtást” rendezni – mondta el érdeklődésünkre Csíki Sándor, aki hozzátette: minden érdeklődőt szívesen várnak politikai, nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül mind az ünnepségre és koszorúzásra, mind a szabadtéri programokra.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!