
Fotó: Gligor Róbert László
A téliesre fordult tavaszelő nem akadályozta meg az embereket az ünneplésben: meglepően szép számban voltak jelen a vidéki ünnepségeken, amelyekből a diákok sem maradtak ki: így kell ismét belenevelni az emberekbe a nemzeti öntudatot – fogalmazták meg Csíkfalván.
2013. március 16., 14:582013. március 16., 14:58
2013. március 16., 15:212013. március 16., 15:21
Csíkfalva községben három helyszínen is emlékeztek és koszorúztak: Jobbágyfalván, Csíkfalván és Vadadban. Az ünnepségeket a gyerekek rövid műsora és a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikórus előadása tette meghittebbé a zimankós délutánon. „A márciusi ifjak szívében és lelkében a magyarság és európaiság számára egyaránt volt hely, sőt feltételezték egymást. Ezért válhatott 1848 mindenek előtt a haladó, európai magyarok ünnepévé, azoké, akik nem voltak hajlandók magyarságuk és európaiságuk, a haza és haladás között választani” – hangsúlyozta beszédében Balogh István polgármester.
Ugyancsak pénteken Csíkfalván szervezték meg a környékbeli iskolák hagyományos történelmi vetélkedőjét, amelyen a helyiek mellett nyárádszeredai és jobbágytelki diákok is részt vettek. A négy csoport kakukktojást keresett a korabeli személyek között, tesztet oldott meg, történelmi képet rakott össze, rajzban mutatta be a 12 pont valamelyikét. Legjobbnak a nyárádszeredaiak csapata, a Márciusi ifjak bizonyult.
Nyárádszentbenedek kopjafával tisztelgett
Nyárádszentbenedek közössége felemelő pillanatot élt át pénteken: az együttlét mellett szembenézett a múlttal, álmodott a jövőről. Ez alkalmomból leplezték le azt a kopjafát, amely az EMI helyi szervezete, az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesület (ENYE), a faluközösség és az ákosfalvi önkormányzat összefogásából született és a forradalomban részt vett, név szerint is ismert huszonhat helyi férfinak állít emléket. A Fazakas János, Móréh Zsolt és Nám Vilmos által ajándékként faragott oszlopnál az EMI helyi elnöke, Nám Beáta kifejtette: „Bízunk benne, hogy jeles példát mutat majd a jövő generációinak is itt, Nyárádszentbenedeken. És ez a kopjafa legyen az, amely nem ereszt bennünket odább, ez tartson minket idekötve, a földhöz, melyet mi tapostunk hazánkká, melyet vérünk szentel.” A község polgármestere, Ostváth Csaba a magvetés és az aratás magasztos találkozójának nevezte ezt az eseményt: „A magvetés a múlt hőseinek halála, az aratás a jelen megélése. Az alkotás folyamatát az avatás koronázza meg. A hősi halált halt elődök szelleme magasra emeli az utókor szívét.”
Az istentisztelettel összekötött ünnepségen Antal András tanár elevenítette fel a szabadságharc legfontosabb eseményeit, míg az ENYE elnöke, Nám Emese tanítónő részletes beszámolót tartott az 1848. március 15-ét követő időszakról, amikor ez a település is legdrágább kincseit engedte át a haza szükségletére: féltve őrzött kisharangját és számos életerős fiatalembert. „Isten áldja emlékét a falunkból egykor a szabadságot kivívni elindult reményteli, bátor ifjaknak és minden legendás nevű vagy névtelen szabadságharcosnak, akik 165 éve a mi megmaradásunkért, a magyar nemzet jövőjéért áldozták életüket, szabadságukat, ifjúságukat” – zárta beszámolóját az elnök.
Marakodás helyett közös erővel
Nyárádszeredában már csütörtök este elkezdődtek a megemlkezések: ekkor az EMI helyi szervezete emlékezett Bem József tábornokra, születésének 129. évfordulóján, továbbá Tamási József történész tartott előadást a forradalom előzményeiről, a kibontakozó szabadságharcról és főleg annak erdélyi eseményeiről, kihangsúlyozva „a kis szürke ember”, „Osztrolenka véres csillaga”, Bem apó történelmi szerepét, aki lengyel létére ütőképes hadtestet tudott szervezni és közel egy évig sikeresen harcolni Erdélyben.
Pénteken megkoszorúzták Szász Károly forradalmár lelkész sírját, majd Deák Farkas főtéri szobránál ünnepeltek. Tóth Sándor polgármester beszédében az egység és nem a széthúzás szükségessére figyelmeztetett: „Az sem baj, ha nem egy ernyő alá állunk akkor, amikor ránk zúdul a történelem és a politika zápora, de az már nagy baj, hogy az ernyőkkel nem közös az irány.” Petőfi egykori városa, a magyarországi testvértelepülés, Aszód polgármestere arra hívta fel a figyelmet: a könnyel és vérrel öntözött magyar történelem hősi alakjainak utánzásából vegyünk ma biztatást, erőt a politikai egység és a társadalmi szolidaritás kiépítéséhez. Ugyanis „szélcsend” idején mindig marakodott a magyar, de a nemzeti lehanyatlások idején félretette a hiúságot és gyűlöletet, és közös erővel ugrott neki a nemzetet megmentő küzdelemnek – emelte ki Sztán István.
Szombaton folytatódott az emkékezés és ünneplés, az istentiszteletek után fáklyás-zászlós menetben vonultak az emberek megkoszorúzni az andrásfalvi szőlőhegy tetején nyugvó Deák Farkas sírját.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!