
Fotó: Boda L. Gergely
Bár minden magyar tagozattal rendelkező iskolának van magyar képviselete a vezetőségben, ősztől még több magyar igazgatóval gazdagodhatnak a Maros megyei tanintézetek. Az új igazgatókat szeptember elsejétől nevezi ki a tanfelügyelőség.
2014. augusztus 05., 15:172014. augusztus 05., 15:17
2014. augusztus 05., 15:302014. augusztus 05., 15:30
A jelenlegi iskolaigazgatói tisztségek augusztus 31-ig érvényesek, ezt követően a Maros Megyei Tanfelügyelőség nevezi ki a következő évre az intézményvezetőket és helyetteseiket. Mivel idén sem hirdettek versenyvizsgát, csak egy évre szólnak majd a kinevezések. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, 2008 óta nem szerveztek ilyen jellegű megmérettetést.
„A szaktárcának kell megszerveznie a versenyvizsgát, előbb a főtanfelügyelőnek, a helyetteseknek, majd a tanfelügyelőknek és csak azután az iskolaigazgatóknak. A versenyvizsga elmaradása miatt a tanfelügyelőség nevezi ki a következő évre a vezetőket” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Maros megyében minden olyan tanintézetben, ahol magyar tagozat működik, vagy magyar igazgató, vagy magyar aligazgató van – hangsúlyozta Illés Ildikó. „Ahol jól végezte dolgát a magyar igazgató, természetesen a következő évre is őt választjuk. Ami többletet jelenthet szeptembertől az, hogy a magyar aligazgatók közül többen igazgatói tisztséget láthatnak el. Konkrétumokat még nem mondhatok, hiszen a hónap végéig a jelenlegi vezetők vannak tisztségben” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!