Fotó: Kristó Róbert
Az év elejétől majdnem ötven Maros megyei páciens esetében igazolódott be, hogy elkapta a kanyarót. Közülük több mint húszan nemrég betegedtek meg, és múlt héten érkezett be a laboratóriumi eredmény, amely igazolta a vírust.
2017. február 16., 16:172017. február 16., 16:17
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szóvivője, dr. Stelian Caraghiaur szerint a nyilvántartásokban szereplő pontos szám 48, miután múlt héten „csak” 25 esetről tudtak. A szakember ezt azzal magyarázta, hogy egy beteg csak akkor kerül be a regiszterbe, ha a vírust visszaigazolják a bukaresti laboratóriumi eredmények, ez pedig most történt meg. „A kanyarójárvány sajnos még mindig terjed” – tette hozzá a szakember. A Maros megyei esetek szórványosak, vagyis egy-két fertőzést jelentenek a megye különböző területeiről különböző időszakokban, így – eddig – nem keletkeztek gócpontok, és nem szükséges különösebb intézkedés.
Ami viszont a szintén terjedő akut légúti megbetegedéseket illeti, az igazgatóság néhány megelőzési útmutatót tett közzé, amelyet eljuttattak a háziorvosoknak is. Ezek között első helyen szerepel a személyes higiéniára vonatkozó szabályok fontossága: a napi fürdés, valamint gyakori kézmosás meleg vízzel és szappannal. Továbbá javallott a helyiségeket gyakran szellőztetni, és a lakásokban, munkahelyeken, iskolatermekben takarítani, tisztán tartani azokat. A tömegközlekedési eszközökön azt javasolják, hogy tisztítsák a kapaszkodó fogantyúkat, a takarítószereket elkülönített helyen tárolják, és minden útvonal-teljesítés után ürítsék ki a kukákat.
Mindenki számára javasolt a vitaminokban, ásványokban, proteinekben gazdag étrend és a szervezet megfelelő hidratálása, a testedzés víz, levegő, nap és mozgás által, a zsúfoltság (tömegközlekedési eszközökön, várótermekben, szervezett rendezvényeken stb.) és beteg emberekkel való kontaktus kerülése. Amennyiben észlelik a tüneteket (gyakori tüsszentés, orrdugulás, nyelőcső- és nyaki fájdalom, fejfájás, levertség, fáradékonyság, láz), a szakemberek azt javasolják, hogy maradjanak otthon, és kérjék a háziorvos kivizsgálását. Szintén ajánlott egyszeri használatú papírzsebkendő, a gyerekeknél pedig az orrszívás, orrtisztítás.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!