Nem szüntetik meg a kémiai líceumot

Maros megyében több iskola is küszködik azzal a problémával, hogy hatalmas épületekben nagyon kevés diák tanul. Az anyagi gondok nemcsak az intézmények áthelyezését váltották ki, hanem egyes iskolák működésének megszüntetését is, mint például a marosvásárhelyi Emil Dandea Kémiai Szakközépiskola.

Becze Dalma

2013. július 28., 11:252013. július 28., 11:25

2013. július 29., 15:382013. július 29., 15:38

A szóban forgó líceum egyike azoknak a tanintézeteknek, amelyekben közel 300 diák tanul több mint 1000 diák számára tervezett épületben. Az eredeti terv szerint a líceumot egy épületbe helyezték volna a szomszédos Traian Vuia Szakközépiskolával, a későbbiekben azonban már arról tárgyaltak, hogy felfüggesztenék a kémiai líceumot mint önálló tanintézetet, a diákok és a tanárok pedig a Traian Vuia iskolában folytatták volna tanulmányaikat, munkájukat. A kérdés felmerülésekor Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes nem tudott konkrét adatokkal szolgálni ezügyben, a válasz azonban az önkormányzati képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésen derült ki. A Maros Megyei Tanfelügyelőség javaslata ellenére a testület nem fogadta el az iskola megszüntetését, azonban a más épületbe való áthelyezéssel egyet értett. Még nem lehet tudni, hogy a diákok és a tanárok ősszel hol kezdik a tanévet. Két lehetőség merült fel: a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szakközépiskola, vagy pedig az Avram Iancu Szakközépiskola épületében működhetne a tanintézet.

A megyében több középiskolánál találkozunk hasonló helyzetekkel, azonban a tanfelügyelőség ezek mellett még tíz óvoda megszüntetését vagy összevonását is kezdeményezte. Ezeket a képviselő-testület elutasította.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés