Fotó: Haáz Vince
A héten zajlottak az óvodai beiratkozások országszerte. Azok a gyerekek élveztek elsőbbséget, akik már betöltötték a 4 vagy 5 évet, hiszen kötelező az óvodai közép- és nagycsoport. A kiscsoport még nem része a kötelező oktatásnak.
2025. június 01., 21:082025. június 01., 21:08
Az elmúlt héten zajlott a már tavaly is óvodába járt gyerekek visszairatkozása, és ezen a héten írathatták be azokat, akik most kezdik az óvodát. Jövő héten pedig az intézmények feldolgozzák a kérelmeket, azaz megvizsgálják, hogy a kérések megfelelnek-e az általános kritériumoknak – foglalta össze Kovács Júlia, a Maros megyei magyar óvodák szaktanfelügyelője.
akik még nem voltak beiskolázva, mert már hivatalosan is kötelező az óvodai közép- és nagycsoport” – fejtette ki az óvodákért felelős szaktanfelügyelő.
Fotó: Haáz Vince
Az adatok feldolgozása után fogják kifüggeszteni az intézmények az eredményeket, utána pedig azok a szülők, akiknek nem sikerült beíratniuk a gyereket, kivehetik az intézményből az igénylési dossziéjukat, hogyha már nincs több hely, és egy teljesen új iratkozási kérvényt fognak leadni abba az intézménybe, ahol a kitett eredmények alapján vannak még helyek.
A második szakaszban már a megmaradt helyekből kell válogatnia a szülőnek, ezeket a tanfelügyelőség honlapjára is felteszik, ahol egyébként minden fontos információt megtalálnak.
A szülőknek azonban nem kell megijedniük, hiszen az utóbbi öt évben nem született annyi magyar gyerek a megyében, hogy óvodai helyek nélkül maradjanak – folytatta a szaktanfelügyelő.
tehát miután az intézmények kifüggesztik, hogy hogyan teltek fel a helyek, akkor országos eljárás szerint a tanintézmények begyűjtik a kérelmeket – még akkor is, hogyha nincs náluk több hely – összesítik ezeket, és annak függvényében, hogy megengedik-e maguknak, hogy kiegészítsék a csoportot két vagy három hellyel, átküldik a tanfelügyelőségekre. Itt mi összesítjük, átküldjük a minisztériumba, és akkor ők fogják eldönteni, hogy megengedik-e a csoportok létszámának a kiegészítését” – részletezte a beíratás szakaszait Kovács Júlia.
Több szakaszban zajlik a beíratkozás, de senki nem marad óvodai hely nélkül
Fotó: Haáz Vince
Maros megyében nem jellemző túljelentkezés az óvodai helyekre a Covid-időszak (koronavírus-világjárvány) óta, hiszen nem született olyan sok gyerek. „Általában a bölcsődékben szokott lenni több kérelem, főleg a román tagozatos csoportokban, de
– nyilatkozta a szaktanfelügyelő.
Az intézmények által figyelembe vett általános kritériumokhoz tartozik az is, hogy a gyerekek közel kell legyenek a kötelező életkorhoz, a gyerek lakóhelye vagy a szülők munkahelye az óvoda körzetéhez tartozzon, továbbá a szülőknek dolgozniuk kell. Kevesebb eséllyel kerülnek be azok, akiknek a szülei nem dolgoznak, de mégis bölcsődébe szeretnék adni a gyereküket.
A szaktanfelügyelő megjegyezte, nem jellemző a magyar szülőkre az, hogy sokan íratnák bölcsődébe gyereküket, legtöbben otthon maradnak a kicsikkel amíg lehet. Másfél éve a Marosvásárhelyi Református Kollégium bölcsődéje is megnyitotta kapuit, így ez nagyjából lefedi a magyar szülők bölcsődei kérelmeit Marosvásárhelyen.
mert nem lehet hozzá toldani épületet, termet. Így a többi negyedben annyi csoport működik csak, ahányat átvettünk ezelőtt jó pár évvel” – tette hozzá Kovács Júlia.
A törvény szerint az óvodai kiscsoport 2030-2031-es tanévtől válik a kötelező oktatás részévé.
Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.
Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.
Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.
A mezőgazdasági támogatások iránti kérelmek száma csökkent, a bejelentett földterületek viszont növekedtek – ez mutatja jól, hogy egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében. Idén több mint 21 ezer gazda kért APIA-s támogatást.
Bolti eladókat, szakácsokat és -segédeket, építkezésben jártas szakembereket és biztonsági őröket keresnek a Maros megyei cégek, a legfrissebb adatok szerint. Az idén végzett fiatalok közül 128-an jelentkeztek be hivatalosan álláskeresőként.
Színes programokkal, különleges irodalmi találkozókkal, néptánccal, gyermekprogramokkal és esti koncertekkel ünnepel a hétvégén Nyárádmente. A programok Nyárádszeredában lesznek.
Karbantartási munkálatok miatt nem lehet használni Marosvásárhelyen a Somostetőn levő futópályákat.
A Bolojan-törvény jelentősen átalakítja a diákösztöndíjakat: már csak három típus marad, és kevesebb tanuló részesülhet ezekben. Sokan attól tartanak, hogy ez visszalépés az oktatásban és növelheti az iskolaelhagyást.
Folyathassa Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a munkáját, amíg jogerős ítélet nem születik – ezt kéri petícióban a marosvásárhelyi RMDSZ.
Belső vizsgálatot indított a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, miután egy rendőrt rajtakaptak, hogy őrszolgálat közben aludt a szolgálati autóban – derül ki a hatóság hétfő esti közleményéből.
szóljon hozzá!