
Maros megyében 34 olyan polgármesteri hivatal van, amelynek nincs szerződése az elhullott állatok összeszedésével foglalkozó céggel – tájékoztatta a sajtó képviselőit a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság vezetője, Vasile Oprea.
2013. június 26., 17:472013. június 26., 17:47
2013. június 27., 15:392013. június 27., 15:39
Az igazgatóság szakemberei Maros megye 102 város- és községházán végeztek helyszíni terepszemlét, amelynek során azt ellenőrizték, hogy a hivataloknak van-e szerződése az elhullt állatok elszállítására. Kiderült, hogy a polgármesteri hivatalok mintegy 30 százalékának nincs ilyen jellegű szerződése, holott a törvény már 2005-től előírja, hogy az állattetemek elszállítását a hivatalok kell hogy megoldják. „34 polgármesteri hivatal írásos figyelmeztetésben részesült, két heten belül pótolniuk kell a hiányosságokat. Amennyiben az említett idő alatt ezt nem teszik meg, pénzbírságra számíthatnak és a belügyminisztériumnál is jelentjük, hogy nem tartják be a törvényt” – hangoztatta Vasile Oprea.
Az állat-egészségügyi szakember szerint a törvény értelmében a gazdák kötelesek az állat elpusztulásától számított 24 órán belül értesíteni erről a polgármesteri hivatalt, és ameddig megérkezik a tetem elszállítására szakosodott cég, kötelesek megfelelő körülmények között tárolni a tetemet.
Az igazgatóság vezetői több találkozót szerveztek a polgármesteri hivatalok képviselőivel, akik legtöbbször anyagi okokra hivatkozva nem kötötték meg a szerződéseket a szakcégekkel. A községek képviselői elmondták, mivel nincs speciálisan erre a célra használt hűtőberendezésük, nehezen tudják tárolni az állattetemeket, amíg megérkeznek az erre szakosodott cégek.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!