
Fotó: Boda L. Gergely
Hatalmas, aranyszínű, fémjel is van rajta, ráadásul ránk akarják tukmálni – ilyen és hasonló, aranynak tűnő, de valójában rézből készült karikagyűrűvel verik át nap mint nap a jóhiszeműeket. A trükk szakállas, de még mindig van, aki „ráharap”.
2014. február 19., 16:492014. február 19., 16:49
2014. február 19., 17:172014. február 19., 17:17
Évtizedek óta verik át az embereket a talált aranygyűrű trükkjével, mégis most is sokan hagyják becsapni magukat. A trükk lényege, hogy egyszer csak arra eszmél az ember, hogy valaki éppen mellette talál egy aranygyűrűt. Ott hever a földön, egyszerre érnek oda, de a másik találja meg, emeli fel, majd vissza is akarja adni, mondván, hogy nem az övé. Ha a becsületes járókelő is bevallja, hogy ő sem hagyta el, s akkor a „megtaláló” felajánlja, hogy csekélyke pénzért ő lemond a „közösen megtalált” gyűrűről, ő amúgy sem ért hozzá, nem tudja, mit kezdjen vele. A gyanútlan járókelő pedig arra gondolva, hogy a 10-20 grammos gyűrű töredékét fizeti most ki, amelynek sokszorosát kapja vissza majd egy ékszerüzletben, hagyja becsapni magát. 50, 80, időnként 100 lejt is elkérnek az aranynak tűnő gyűrűért, azonban hiába viszik lelkesen az ékszerészhez, ott kiderül, hogy semmit sem ér.
Olykor naponta három is
Az egyik marosvásárhelyi ékszerész, Lüdke Zoltán szerint vannak időszakok, amikor naponta hárman is betérnek az üzletébe, hogy felértékeltessenek egy igazából semmit sem érő gyűrűt. „Azt gondolom, bandákban működhet ez az átverés, és nem itteniek csinálják, ugyanis vannak időszakok, amikor sokan jönnek be, akár naponta hárman is, egy-egy ilyen talált gyűrűvel, máskor meg hetekig, hónapokig senki sem” – mondja az ékszerész. Hozzáteszi, azért becsapós a történet, mert ezekbe a hamis gyűrűkbe még fémjelet, vagy valami ahhoz hasonlót is nyomnak, így a gyanútlanokat még könnyebben csapják be. „Olyan ügyfél is volt, akinek nem volt pénze, hogy fizessen a vastag gyűrűért, de látta, hogy a saját karikagyűrűje jóval vékonyabb, így elcserélte azt, gondolván, hogy az új gyűrű úgyis sokkal többet ér” – meséli az ékszerész, aki azt ajánlja mindenkinek, hogy semmiféleképpen ne vegyenek ékszert az utcán, ne adjanak semmiféle csekély összeget, akkor sem, ha tényleg aranynak tűnik az a gyűrű.
Végszóra érkezett
Ottjártunkkor éppen egy hölgy hozott be egy vastag karikagyűrűt az ékszerüzletbe azzal, hogy eladták neki. A legalább húsz grammos gyűrűben volt hamis fémjel is, bár látszott, hogy néhányszor már megkarcolták, savval kipróbálták, hogy aranyból van-e. Amint várható is volt, gyorsan kiderült, hogy ez is csak trombitarézből készült, a hölgy kezdhetett is hozzá a bánkódáshoz, amiért hagyta magát átverni.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!