Nem kelendők az aluljárós helyiségek

•  Fotó: Fancsali Attila

Fotó: Fancsali Attila

A vásárlók, érdeklődők alacsony számára panaszkodnak a marosvásárhelyi aluljáróban kialakított kereskedelmi helyiségek bérlői.

Simon Virág

2014. augusztus 20., 11:442014. augusztus 20., 11:44

Az ügykezelésükkel megbízott Lakásgazdálkodási Vállalat (Locativ) szerdától várja azok jelentkezését, akik szeretnék kibérelni a nemrég megüresedett könyvesboltot és a nem élelmiszeripari termékek forgalmazására alkalmas helyiséget.

A városháza honlapján szereplő felhívás értelmében szeptember elején tartják a versenytárgyalást, amelyen kiválasztják a jelentkezők közül azokat, akik kibérelhetik a két, jelenleg megüresedett helyiséget. Az érdeklődők a Locativ, illetve a városháza honlapján olvashatnak bővebb felvilágosítást a részvétel, illetve a bérlés feltételeiről.

Jelenleg a hosszú éveken át épített aluljáróban többek között egy műanyag ablakokat-ajtókat gyártó cég bemutatóüzlete, több férfi és női ruhabolt, egy csecsemőknek és kisgyermekeknek való termékeket forgalmazó helyiség, egy kávézó, egy falatozó és egy szépségszalon működik. Ottjártunkkor a natúr termékeket forgalmazó bolt ajtaja zárva volt, és nem derült ki, hogy csak szabadságolás miatt vagy végleg.

Kedden az éjjel-nappal őrzött aluljáróban működő üzletek nagy részében egyetlen vásárlóval sem találkoztunk. Az egyik női ruhákat forgalmazó bolt eladója elmondta, többnyire délután és hétvégén vannak érdeklődők, nyáron inkább szabadidő, strandruhákat vagy esküvői ruhákat keresnek, vesznek. „Próbálunk olyan termékeket hozni, amelyek iránt van kereslet, de így is egyre kevesebben vásárolnak. A bér nem magas, de van olyan nap, hogy egy-két darabot adunk el. Így napról-napra bizonytalanabb ennek az  üzletnek a helyzete is”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés