Május végén készült el Erdőszengyelben az a játszótér, amelyet a tíz évnél kisebb gyerekek részére terveztek és kiviteleztek. A létesítményt a kultúrotthon mögött, az óvoda közelében önkormányzati pénzből állították.
2014. június 19., 14:352014. június 19., 14:35
Az uniós szabványok betartásával homokágyba helyezték a fenyőfából készült játékszereket, gumiszőnyeget fektettek le, padokról és szemetesládákról is gondoskodtak. A délelőtti órákban a játszóteret nagy örömmel használják az óvodás és alsó tagozatos gyerekek, délután viszont a nagyobbak „veszik kezelésbe”.
„Sajnos, a nagyobbak nem értik meg, hogy ők már kinőttek a hintázásból, lipinkázásból, csúszdázásból, és azt, hogy a játszótér a kisebbek részére készült. Nem őrizhetem egész nap a játszóteret, de időnként erre jövök, hogy rendre utasítsam őket. A padokba bicskával véstek bele, a hinták ülőkéjére lábbal álltak rá, így mindkét játékszer széle megrepedt. Ha így folytatják, néhány hét alatt tönkreteszik a több tízezer lejes beruházást” – fejtette ki véleményét megkeresésünkre Ioan Bartus falufelelős, aki egy lefolyót is építene az önkormányzat támogatásával, hogy ne álljon meg a kultúrotthon tetőszerkezetéről lefolyó víz a játszótér bejáratánál.
Bartus szerint dróthálóval kellene bekeríteni a játszóteret, hogy késő estére, éjszakára be lehessen zárni. A létesítmény mellé minifocipályát szeretne a falufelelős, hogy a nagyobbak ott tombolhassák ki magukat. Ottjártunkkor azt is észrevettük, hogy a több kisebb darabból összerakott gumiszőnyeg egyik részét eltulajdonította valaki. Látogatásunk idején, a kora délutáni kánikulában nem találkoztunk gyerekekkel.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!