
Az alsóköhéri rendőrsön tett feljelentést egy helybéli lakos, amiatt, hogy a december 5-ről 6-ra virradó éjszaka folyamán ismeretlen személy hatolt be a község területén levő nyaralójába.
2013. december 09., 17:152013. december 09., 17:15
2013. december 09., 17:352013. december 09., 17:35
Onnan tudta, hogy nem a Mikulás tett látogatást a nyaralóban előzetes bejelentés nélkül, hogy a házban nem szaporodtak, hanem fogyatkoztak a holmik. A rendőrök kiszálltak a helyszínre és megállapították, hogy az illetéktelen behatoló kulccsal nyitotta ki a ház ajtaját, s miután behatolt, élelmiszercikkeket és mobiltelefont vitt el – ami egy Mikulásra igazán nem jellemző. A rendőrök folytatták a nyomozást, s ennek során ellenőrizték a bejelentő tulajdonában levő juhfarmot is, ahol kiderült, hogy ott is járt az ismeretlen, illetéktelen behatolással gyanúsítható egyén. Több zsák gabona és különböző élelmiszercikkek hiányoztak a farm raktárából, ami arra engedett következtetni, hogy nem csak egy behatolóról van szó.
A rendőröknek végül sikerült azonosítaniuk a nyaralóban és a juhfarmon garázdálkodót. Kiderült, hogy valóban nem is egy, hanem két személyről van szó, egy 19 és egy 20 éves alsóköhéri fiatal hatolt be – érthetetlen módon a zárba találó kulccsal – a nyaralóba, majd a farm raktárába. A gyanúsítottaknál meg is találták az ellopott dolgok felét. Jelenleg szabadlábon védekezhetnek az ellenük folytatott a bűnvádi eljárás során, amelyet minősített lopás bűntettének alapos gyanújával indítottak – közölte a rendőrkapitányság szóvivője.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!