
Fotó: Haáz Vince
Befejezték a második osztályosok is a szintfelmérőt, ám nekik már nem ment minden olyan gördülékenyen, mint a negyedikeseknek. A legtöbb panasz az idő rövidsége miatt érkezett a tanfelügyelőségre, ám egyes kérdések megfogalmazásával is voltak gondok.
2014. június 04., 19:572014. június 04., 19:57
2014. június 04., 20:282014. június 04., 20:28
Az utolsó vizsga a matematika volt, amely nem okozott annyi nehézséget a gyerekeknek, mint az olvasás-írás tesztek. A matematika vizsga 12 rövid feladatból állt, olyan stílusban állították össze, mint a Kenguru és ehhez hasonló tantárgyverseket, amelyek megoldása logikus gondolkodást igényel. Csizmadi Csilla második osztályt tanító pedagógus elmondta, hozzáférhető volt a gyerekek számára, egyszerű számítási műveleteket kértek és volt olyan feladat is, amelyben meg kellett indokolniuk a megoldást.
A három másodikos tesztet összegezve a tanítónő elmondta, a legnagyobb gond az idő rövidségével volt. „Nagyon jól kell tudjanak olvasni a gyerekek ahhoz, hogy ilyen ütemben megoldjanak ennyi feladatot, és ez még második osztályban nagy elvárás, hiszen nem is volt elég idő a gyakorlásra. Reméljük, a visszajelzések alapján a jövőre nézve változtatnak a teszteken, mert most kicsit rossz szájízzel maradtunk. A szövegértést, szövegalkotást, és a logikus gondolkodást mérték ezekkel a tesztekkel” – mondta Fejes Réka, a magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelő. „Látjuk a hiányosságokat, például a helyesírás és a nyelvtani gyakorlatok is része lehetett volna a felmérőnek, ezt szorgalmazni fogjuk. Sokan panaszkodtak az időre és a fogalmazási hibákra is, ezen mindenképpen javítani kell” – jelentette ki Fejes Réka.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!