Nagytakarítás és tervezés Maroskeresztúron

Egy szavazaton múlott, hogy a helyhatósági választásokon a független Kovács Edit lett Maroskeresztúr polgármestere. Pályázatíróként nem volt idegen tőle a közigazgatás, de mint évösszegző beszélgetésünkön elmondta, nem arra számított, amit a hivatalban talált.

Simon Virág

2016. december 30., 12:012016. december 30., 12:01

A megyeszékhely tőszomszédságában levő Maroskeresztúrhoz Székelykakasd is hozzátartozik, s bár számottevő a magyar lakosok számaránya, eddig nem sikerült magyar polgármestert választaniuk. Ez nagyrészt annak is tudható be, hogy mindig több magyar jelölt mérette meg magát, és végül a nyertes a román jelölt lett.

Az idei helyhatósági választásokon is majdnem ugyanebbe a csapdába estek a maroskeresztúriak és kakasdiak, több magyar jelöltet állítottak, ám végül egyetlen szavazattal nyert a független székelykakasdi Kovács Edit.

„Hat hónap után úgy érzem, valóban nehéz itt helytállni, de nem hátrálok meg, előre megyek, a maximumot próbálom kihozni magamból és a lehetőségekből. Nem volt politikai múltam, most is független vagyok. A közigazgatást teljesen elhatárolnám a politikától, mert itt a fejlesztésre kellene a hangsúlyt fektetni, nem a politikai érdekekre. Tudom, hogy ez a teljes elhatárolódás lehetetlen, de én igyekszem ezt megteremteni” – fogalmazott a községvezető.

A kezdeti nehézségek között említi a maroskeresztúri polgármester azt, hogy sok a rosszul megkötött szerződés, ami miatt gondok vannak a közvilágítással, de újra kell tárgyalni az őrzővédő szolgálat ügyét is, és számtalan megoldatlan földkérdés is tisztázásra vár.

„Elsőként jövök a hivatalba, és utolsóként távozom, példát mutatva a kollégáknak, akik eddig más munkaritmushoz voltak szokva. Emiatt vannak konfliktusok, de hiszem, hogy idővel sikerül mindent a jó mederbe terelni, mindenki megérti, hogy a köz szolgálata és a község fejlődése a közös cél” – fejtette ki Kovács Edit. A polgármester reméli, hogy a majdnem teljesen megújult önkormányzat tagjai is mellé állnak, érdeklődni fognak a község ügyei iránt, és felelősséget vállalnak a döntéshozatalban.

Kovács Edit fontosnak tartja a község fejlődését, az infrastruktúra kiépítését, a közösség összekovácsolását, közös rendezvények, programok megszervezését. A község területén számos cég, vállalkozás működik és adózik, így a településeknek anyagi gondjaik nincsenek. Több pályázatot is előkészítettek már. Többek között egy napközit szeretnének építeni, hiszen jelenleg az óvoda nem a község tulajdonában levő épületben működik.

„A tömbházakban nagyon sok kisgyerekes család él, a beszélgetések során többször felmerült, hogy szükség lenne egy napközire, hogy a piciket ne kelljen a városba vinni a szülőknek. A napközi építésének saját pénzalapokból már jövőre nekifogunk”. Maroskeresztúr, Mezőpanit és Marosszentkirály LEADER közösséggé vált, így ott is lesznek pénzalapok, amelyekre pályázni lehet. A LEADER irodán keresztül a kisvállalkozásoknak fognak pénzalapokat meghirdetni, többek között mezőgazdasági gépek vásárlására, de szeretnék a települések parkosítását is megoldani. Fontos továbbá a víz- és csatornahálózat kiépítése Székelykakasdon, valamint az utak leaszfaltozása is. Jelenleg a községközpontban már csak két kövesút van.

Kovács Edit fájlalja, hogy  a községközpontban nincs egy olyan közösségi hely, ahol találkozókat szervezhetnének, kulturális rendezvényeket tarthatnának. Bár a település Nyárádtő felőli határában van egy kívülről nagynak tűnő kultúrotthon, az teljesen használhatatlan. Valamikor ott volt a malom, s a tulajdonos örökösei visszaigényelték. Évekig elhúzódott a per, s mindaddig a községvezetés semmit nem fektetett be az épületbe. Emiatt a terem mennyezete beszakadt, jelentős pénzalapokra van szükség, hogy rendbe tegyék. Pályázaton szeretnének erre pénzt szerezni, a dokumentációt már elő is készítették. Közösségi eseményeket szerveznének, például jövőre mindenképp megszerveznék a falunapot Keresztúron és Székelykakasdon is, mert egyik helyen sem volt ilyen. Nem hagyná ki a közösségépítésből az egyházakat sem.

A polgármester büszkén mutatta, hogy megjelent a kétnyelvű községújság első száma, amelyben bemutatkoznak a hivatal alkalmazottai, közlik a tanácsi határozatok kivonatait, s egy-egy pedagógus írását. A kiadványt minden családhoz eljuttatták, hogy betekintésük legyen a hivatal munkájába, és tudják, hogy kihez kell fordulni ügyes-bajos gondjaikkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár