Nagyobb hangsúlyt fektetnek az iskolai erőszak megelőzésére

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Leginkább a verbális agresszió van jelen az iskolákban, hiányzik a kölcsönös tisztelet és gyakran a jólneveltség is a mai gyerekekből. A hamarosan kezdődő tanévben a diákok iskolai erőszak megelőzésére kialakított foglalkozásokon vehetnek részt, amelyeket a pedagógusok és iskolapszichológusok tartanak.

Becze Dalma

2014. szeptember 10., 16:172014. szeptember 10., 16:17

A múlt év őszén a pedagógusok továbbképzőn vettek részt Marosvásárhelyen, ahol az iskolai erőszak megelőzésének stratégiáit sajátíthatták el. Bár sokan alkalmazták már az ott tanultakat, az új tanévtől kezdve ez hozzátartozik majd az osztályfőnöki órák programjához. Bondoroi Róbert egyike azon pedagógusoknak, aki részt vett a felkészítőn, és elmondása szerint havonta foglalkoznak majd a gyerekekkel. „Egy-két órás foglalkozásokat tartunk a gyerekeknek. Ez játékos tevékenység, amelynek során olyan helyzeteket utánozunk, amelyek a valóságban is megtörténhetnek. Nem feltétlenül fizikai erőszakról beszélünk a gyerekeknek, szó lesz a kiközösítésről, a megkülönböztető viselkedésről. Ezek a játékok azért jók, mert arra készteti a résztvevőt, hogy lereagálja az adott helyzetet, s nem csak elméletben fogja tudni, hogy mit kell tenni” – tájékoztatott  a pedagógus.

Nem bakalódásról van szó

Nagy szükség van az ilyen jellegű programokra, mert egyre több panasz érkezik a pedagógusok részéről. A balavásári Török János Általános Iskola igazgatója, Vajda József elmondta, leginkább a verbális erőszak jellemző a fiatalokra. „Mindig is volt olyan, hogy a gyerekek összekaptak szünetben, bakalódtak egy kicsit, aztán kibékültek, ez nem iskolai erőszak. Ami nagyon sokszor előfordul manapság az agresszív magatartás, amely főként a beszédben nyilvánul meg, mert nem tisztelik egymást. Az a gond, hogy sok esetben az iskolára hárul a nevelés is, nem csak az oktatás, pedig az előbbivel otthon kellene foglalkozni. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megelőzzük az erőszakos megnyilvánulásokat” – mondta az igazgató.

Több témakört is érintenek

Az agresszivitásnak több oka van, nagy szerepet játszanak ebben az otthon-, az iskolában- vagy a médiában látott példák – magyarázta György Zita Enikő nevelési tanácsadó. „Az elmúlt évben is foglalkoztunk már erőszak-megelőzéssel, az idén szeretnénk növelni a foglalkozások számát. Vannak önismereti programjaink, konfliktuskezelésről is beszélünk, közösségépítéssel is foglalkozunk. A személyiségfejlesztés és pályaválasztás sem elhanyagolandó témák, szükség esetén pedig szociális kompetenciák fejlesztésében is segítünk. Volt már olyan, hogy egy konkrét konfliktust kezeltünk egy osztályban ezekkel a gyakorlatokkal. A gyerekek szeretik a foglalkozásokat, mert játékosan mondjuk el az információkat, és át is élik a helyzeteket. Iskolai szintű szülőértekezletet is tartunk, ahol elmondjuk, hogy a szülők miben segíthetik a tanítókkal és osztályfőnökökkel közös munkánkat” – számolt be a nevelési tanácsadó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés