Nagyernyei öregfiúk nosztalgiáztak

A hatvanas években szőlőt permeteztek, és színdarabokat tanultak be, adtak elő, ma már ezekről csak mesélnek, nosztalgiáznak. Szombaton délben több mint 30 nagyernyei férfi gyűlt össze a helyi Sissy panzióban, hogy együtt elevenítsék fel a permetező és színjátszó csoport emlékeit.

Berekméri Edmond

2014. március 23., 19:172014. március 23., 19:17

 

Márkos Pál, Portik Károly, Ferenczi József és Bajkó Attila kezdeményezésére jól sikerült baráti találkozót sikerült megszervezni a nagyernyeieknek. Az összejövetelre elsősorban azok kaptak meghívást, akik a 60-as évek végén tagjai voltak a kollektív gazdaság keretében működő ifjúsági permetező csoportnak, illetve a nagy sikerrel működő amatőr színjátszó csoportnak, amely a rendszerváltásig tevékenykedett a településen.

Szőlőpermetezés a nyári kánikulában

Az ízletes és bőséges közös ebédet követően a résztvevők közös emlékeiket elevenítették fel, amelyek közül nem hiányoztak a humoros történetek, csínytevések sem. Az egykori permetező csoport tagja, ifj. Tőkés János érdeklődésünkre elmondta, hogy az elsősorban gimnazistákból álló „brigádot” a 60-as évek végén hozták létre, amikor Ráduly József volt a nagyernyei Partizán termelőszövetkezet elnöke. A csoportnak 15-20 tagja volt, akik háti permetezővel tevékenykedtek a szőlősben. „Hetedikes voltam, s a nyári vakáció nagy részét munkával töltöttük, hogy egy kis zsebpénzhez jussunk. Néha a kertészetben is dolgoztunk, de legtöbbet a Bálintitt báró családjától államosított szőlősben. Ötven lejes napszámot fizettek, ami nagyon jó keresetnek számított abban az időben. Persze ezért a pénzért alaposan megdolgoztunk, a nyári hőségben nem volt könnyű cipelni a tartályt, a permetlé végigfolyt a hátunkon, be a nadrágba. Viszkettünk, szenvedtünk, de kitartóan dolgoztunk” – emlékezett vissza Tőkés János, aki elmondta, hogy Fülöp János és Bajkó Mihály voltak az irányítók a szőlősben, akik a permetlevet elsősorban mészből, kékkőből készítették. Nemes Incze Sándor azt sem titkolta el, hogy esténként egy kis borért, pálinkáért magánszemélyeknél is szívesen permeteztek a megmaradt permetléből. „A szőlőt 4-5 alkalommal kellett permetezni, de akkora volt a terület, hogy szinte ráment az egész nyári vakációnk. Akkor örvendtünk a legjobban, amikor esett az eső, s tudtunk kártyázni, hiszen a fizetést úgyis megkaptuk” – tette hozzá Incze Öcsi.

Virágzó kulturális életre emlékeztek

Márkos Pál szervezőtől megtudtuk, hogy a színjátszókör már a két világháború között is működött Nagyernyében. „György Fazekas Ernő tanár és a Szabó pedagógus házaspár lelkes, odaadó munkával alakított újra színjátszó csoportot a hatvanas években, s később Horváth Melánia és Nemes János helyi tanítók folytatták sikerrel a kultúrmunkát. Elsősorban népszínműveket adtunk elő (A bor, Az énekesmadár, Buborékok), de gyakran tanultunk be vígjátékokat is. A szereplőket nehéz lenne hiánytalanul felsorolni, ezért meg se próbálom, nehogy valakit kifelejtsek. Sokat jártunk vendégszerepelni a szomszédos falvakba, még Hargita megyébe is eljutottunk” – tájékoztatott Márkos Pál. A baráti találkozó résztvevői határozottan állítják, hogy Nagyernyében a 70-es, 80-as években virágzó kulturális élet zajlott. „Gyakran szerveztünk bálokat, kiváló zenészeink voltak: Kurcsi Sanyi a környék legjobb prímása, Bigyi Laji. Egy időben dalárda is működött Nagyernyében” – mondta Ferenczi József.

A programban focimeccs is szerepelt, ezért Jánosi Ferenc polgármester javaslatára néhány volt helyi labdarúgót is meghívtak. Labdakergetés után a baráti társaság újra átvonult Márkos Pál panziójába, ahol bográcsozással folytatódott a találkozó. A szakács ezúttal Héjas György volt. A baráti összejövetel támogatói Portik Károly és Márkos Pál voltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés