Munkálkodtak a „kis rendőrök”

A nemzetközi nőnap jó alkalom volt arra, hogy a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőző és elemző osztálya bevesse a maroskeresztúri kis rendőröket.

Bakó Zoltán

2014. március 11., 16:342014. március 11., 16:34

Az már közismert, hogy a Marosvásárhely melletti nagyközség kisiskolásai körében alakult egy csoport, amelynek tagjai már régóta ismerkednek a rendőrségi munkával, állandó kapcsolatban vannak az „igazi” rendőrökkel, időről időre bekapcsolódnak a megelőző, tájékoztató tevékenységbe, szórólapokat osztanak a civileknek, amelyekben a biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Ezúttal a szebbik nem képviselőit vették célba a keresztúri kis rendőrök. A megyeközpontba érkeztek a nőnapon, s a standbéli rendőrökkel együtt vonultak utcára, ahol elállták a hölgyek útját, majd márciuskát és virágot ajánlottak fel nekik. De nem lettek volna igazi rendőrök, ha ezek mellett ne éltek volna a figyelmeztetés „fegyverével” is. Az ajándékok mellett szórólapokat is osztogattak a hölgyeknek, amelyeken arra hívták fel a figyelmüket, hogy a kései órákban ne közlekedjenek kihalt területeken, utcákban, zsúfolt helyeken pedig ügyeljenek a kézitáskájukra, ha meg nagyobb összeget visznek magukkal, kerüljék a tömeget meg a tömegközlekedési eszközöket. Semmiképpen ne viseljenek kihívó módon értékes ékszereket, maroktelefonokat, ha pedig bűncselekmény áldozataivá válnak, azonnal értesítsék a rendőrséget a 112-es egységes sürgősségi hívószámon.

A bűnmegelőző osztály szakemberei kedden sikeresnek értékelték akciójukat, ugyanis a lakosság jobban figyel olyankor, ha kisgyerekek akarnak közölni valamit számukra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés