Folyamatosan, sorban nevesíti polgármesterjelöltjeit az MPP Maros megyei szervezete, miután saját belső struktúráikon „átfutnak” a jegyzőkönyvek. Elsőként az oly konfliktusos Makfalván induló jelöltet mutatták be a sajtónak.
2012. március 13., 15:362012. március 13., 15:36
2012. március 13., 17:342012. március 13., 17:34
Makfalva jelenlegi RMDSZ-es polgármestere, Zsigmond Venczel és MPP-s alpolgármestere, Vass Imre (fotón jobbra) között évek óta húzódik a konfliktus, utóbbit kétszer is eltávolították tisztségéből, a sértett fél pedig a bíróságon kereste igazát, és nyert is. Makfalván tehát eléggé sok gond volt – ismertette a március 13-ai sajtótájékoztatón az MPP Maros megyei elnöke, László György (fotón balra) –, ezért saját polgármesterjelöltet állítanak.
„Mérnöki diplomámat Jászvásáron szereztem 1986-ban, 13 éve pedig a szovátai Teleki Oktatási Központnak vagyok az igazgatója. 10 éve élek a Makfalvához tartozó Hármasfaluban, ez előnyt és hátrányt egyaránt jelent. Évek óta győzködtek, hogy induljak a polgármesterségért, de most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy nekivágjak. Fő célom, hogy a jelenlegi polgármestert leváltsuk, de nem RMDSZ-ellenes kampányra készülök ”– mondta a jelölt, Márton Zoltán (fotó balra). A Székelyhon.ro felvetésére, hogy ez a „cél” már most teljesült, hiszen Zsigmond Venczel nem indul a júniusi helyhatósági választásokon, László György azt felelte: „a helyzetet az RMDSZ nem menti meg azáltal, hogy mást indít Zsigmond Venczel helyett, hiszen teljes rendszerváltásra van szükség. Nem elég a maffia fejét leváltani, fel kell számolni a teljes polipot, függetlenül attól, hogy a maffia milyen nyelven beszél és milyen nemzetiségű”.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!