Mítosz és valóság 1848-ról

Az 1848-as eseményekre való emlékezés nem csupán kokárdás-díszbeszédes ünneplést és koszorúzást jelent, hanem a mindennapi, szinte jelentéktelen dolgokon keresztül is megfogható – vallják egyesek, és ezt be is bizonyították a hétvégén.

Gligor Róbert László

2014. március 17., 11:262014. március 17., 11:26

Nem mindenki kedveli az ünnepi megemlékezéseket, koszorúzásokat, politikai szónoklatokat, ezért azok számára is próbáltak alternatív programot kínálni Marosszéken, akik nem vesznek részt a megszokott március 15-iki rendezvényeken.

Így március 14-én este a gyulakutai Viktoria Klubban nem diszkóba, hanem élőzenés gasztróestre várták az érdeklődőket. Húsz lejes beugró ellenében korlátlanul lehetett fogyasztani ismert vagy kevésbé ismert magyar ételeket, mindehhez élőzenével teremtettek megfelelő hangulatot.

Március 15-én délben Nyárádszeredában a Csámborgó Vendéglőben Történelmi kávéház az 1848-as forradalomról címmel nyitott kiállítást az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete. A szervezők úgy gondolták, ünnepli műsorból nincs hiány ezen a napon, ezért fölösleges lenne újabbal előállni, inkább konkrét, de kevésbé ismert dolgokat mutatnának be 1848-ról – mondta el portálunknak az EMI országos alelnöke, a nyárádszeredai szervezet vezetője, Szűcs Péter. Aki a vendéglátóegységbe betér, egy kávé vagy pohár ital fogyasztása közben érdekes dolgokat is megtudhat az említett időszakról. Az EMI óriásplakátokat függesztett ki a falakon, amely Batthyány Lajos személye révén mutatja be a forradalmi eseményeket: megismerhetjük a családot, az 1840-es évek ellenzéki vezetőjeként kiemelkedő férfit, az utolsó rendi országgyűlés részleteit, a bécsi és pesti forradalmat, a Batthyány-kormány megalakulását, a rá nehezülő társadalmi nyomást, az osztrák hatalommal való kiegyezési kísérleteket, az államférfi letartóztatását, elítélését és kivégzését, de a szabadságharcokba is bepillanthatunk, mint a pákozdi csata vagy Buda vára visszafoglalásának eseményei.

De ennél érdekesebb és közönséges dolgokat is megtudhat az érdeklődő a Csámborgóban, olyan részleteket, amelyek oszlatni kívánják az akkori események és személyek körüli vélt vagy valós mítoszt. Például megtudhatjuk, hogy Szendrey Júlia rosszul varrta fel a kokárdát Petőfi mellényére, és azt is, hogy Táncsis sosem volt börtönben: mivel úri fogoly volt, cella helyett egy pesti házban tartották fogva, csak az ablakokat deszkázták be. Állítólag a Nemzeti dalt Petőfi nem március 15-én, hanem már két nappal korábban megírta, de otthon felejtette, ezért kellett ismét megírja nyomtatás előtt. Bár emléktábla jelzi, Petőfi sosem szavalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – olvashatjuk ugyanott. Jókainak pedig kedvese különös kokárdát varrt: a piros, fehér és zöld mellett a sárga és kék színek is szerepeltek benne. Ilyen és hasonló érdekességeken lehet „csemegézni” a kisváros főterén álló vendéglőben, ugyanis az anyagok még néhány napig megtekinthetőek lesznek itt – mondta el Szűcs Péter.

Arra a kérdésünkre, hogy ezek az információk mennyire hitelesek, az EMI vezetője kifejtette: teljesen megbízik azok valóságában, ugyanis ezeket évekkel ezelőtt egy magyarországi lap is közzétette. Lehet bennük némi pletyka, de a „magja” igaz – fogalmazta meg véleményét Szűcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés