Megtalálták helyüket a nagyvilágban

Megtalálták helyüket a nagyvilágban

Fotó: Boda L. Gergely

Tizenöt évvel ezelőtt jött létre Marosvásárhelyen az az alapítvány, ahol mára már negyven sérült fiatal találta meg a helyét, ahol kiszakadhatnak a szürke hétköznapok monotóniájából és a közösség élménye mellett munkájuk megbecsülését is megtapasztalják. A „kamaszkorba” lépett Ügyes Kezek Alapítvány színes és tartalmas műsorral ünnepelte születésnapját hétfőn.

Hajnal Csilla (R)

2012. május 21., 18:052012. május 21., 18:05

2012. május 21., 18:142012. május 21., 18:14

A Maros Művészegyüttes kövesdombi terme adott otthont hétfőn délelőtt az Ügyes Kezek Alapítvány születésnapi ünnepségének. A köszöntőbeszédek után az alapítvány elmúlt tizenöt évéből kaptunk ízelítőt a szervezet munkatársa, Sipos Sándor által összeválogatott képkollázs segítségével, majd a közösség sérült fiataljainak sokat mondó előadásával és szeretetvendégséggel zárult az ünnepség.

Apró örömök, nagy örömök

Jelenleg negyven sérült vesz részt az alapítvány tevékenységein, vannak köztük közepesen és súlyosan sérült értelmi fogyatékosok, mozgássérültek, illetve halmozottan sérült tizennyolc éven felüli fiatalok. A marosvásárhelyi szervezet 2004 óta működik jelenlegi Oituzului utca 13. szám alatti székhelyén, de 1996-ban vették fel először a harcot a sérültek társadalmi kirekesztettsége ellen. A foglalkoztató-központban fejlesztő tevékenység és munkaterápia zajlik, azaz képességeikhez mérten dolgoznak a fiatalok. Ma már öt csoportban folyik a munka, két éve pedig védett műhelyük is van, ahol két sérült munkaszerződéssel dolgozhat, és az alapítvány fiataljai által készített kerámiákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, képeslapokat el is adhatják – számolt be a kezdetekről és a szervezet munkásságáról Magdó Orsolya, az Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója.

„Elfogadást, megbecsülést, közösséget kapnak, de ezen kívül a saját munkájuk megbecsülését is kapják, amely nagyon fontos számukra. A legtöbb ember számára természetes a sikerélmény megtapasztalása, ám egy sérült számára nagy örömöt jelent az, ha valaki megvásárolja az általa készített képeslapot” – mondta Magdó Orsolya. Nagy örömként élik meg az apró örömöket, ezt pedig az alapítvány munkatársai is megtanulták tőlük. „Tőlük tanuljuk meg, hogy az apró dolgoknak is örüljünk, és ettől a nagy dolgoknak is egészen másképp örülünk” – vallotta be az alapítvány igazgatója.

Helykeresés, árkon-bokron át

Az Ügyes Kezek „dolgozói” színes és sokatmondó előadással lepték meg születésnapozó társaikat és a meghívottakat. Előadásuk középpontjában egy olyan ember állt, aki nem találta a helyét a nagyvilágban. Kereste azt mindenütt, árkon-bokron áthaladva eljutott „Zsongó szitibe”, „Monotóniába”, „Party town-ba és „Munkamániába” is, de sehol sem lelte helyét. Egyszer csak olyan helyre tévedt, ahol hasonló sorsú embertársaival találkozott. Időt, színeket, jókedvet és munkás kezeket talált itt, és meglelte a helyét a világban.

Az alapítvány fiataljai már az elmúlt év szeptemberében elkezdtek készülődni az előadásra, januártól pedig már a próbák is folyamatosan zajlottak. Halmen Emese önkéntes munkájának köszönhetően közösen találták ki a kerettörténetet, amelynek mondanivalója a némafilmekre emlékeztető felirattal vált még érthetőbbé: mindannyian helyünket keressük a világban, negyven sérült fiatal az Ügyes Kezek Alapítvány nyelvi, vallási vagy politikai érdekeket nem ismerő közösségében meg is találta ezt a helyet, ahova úgy érzik megérkeztek. Ahonnan nem vágynak el, mert emberszámba veszik őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!