A Maros Művészegyüttes kövesdombi terme adott otthont hétfőn délelőtt az Ügyes Kezek Alapítvány születésnapi ünnepségének. A köszöntőbeszédek után az alapítvány elmúlt tizenöt évéből kaptunk ízelítőt a szervezet munkatársa, Sipos Sándor által összeválogatott képkollázs segítségével, majd a közösség sérült fiataljainak sokat mondó előadásával és szeretetvendégséggel zárult az ünnepség.

Apró örömök, nagy örömök

Jelenleg negyven sérült vesz részt az alapítvány tevékenységein, vannak köztük közepesen és súlyosan sérült értelmi fogyatékosok, mozgássérültek, illetve halmozottan sérült tizennyolc éven felüli fiatalok. A marosvásárhelyi szervezet 2004 óta működik jelenlegi Oituzului utca 13. szám alatti székhelyén, de 1996-ban vették fel először a harcot a sérültek társadalmi kirekesztettsége ellen. A foglalkoztató-központban fejlesztő tevékenység és munkaterápia zajlik, azaz képességeikhez mérten dolgoznak a fiatalok. Ma már öt csoportban folyik a munka, két éve pedig védett műhelyük is van, ahol két sérült munkaszerződéssel dolgozhat, és az alapítvány fiataljai által készített kerámiákat, gyertyatartókat, szőnyegeket, képeslapokat el is adhatják – számolt be a kezdetekről és a szervezet munkásságáról Magdó Orsolya, az Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója.

„Elfogadást, megbecsülést, közösséget kapnak, de ezen kívül a saját munkájuk megbecsülését is kapják, amely nagyon fontos számukra. A legtöbb ember számára természetes a sikerélmény megtapasztalása, ám egy sérült számára nagy örömöt jelent az, ha valaki megvásárolja az általa készített képeslapot” – mondta Magdó Orsolya. Nagy örömként élik meg az apró örömöket, ezt pedig az alapítvány munkatársai is megtanulták tőlük. „Tőlük tanuljuk meg, hogy az apró dolgoknak is örüljünk, és ettől a nagy dolgoknak is egészen másképp örülünk” – vallotta be az alapítvány igazgatója.

Helykeresés, árkon-bokron át

Az Ügyes Kezek „dolgozói” színes és sokatmondó előadással lepték meg születésnapozó társaikat és a meghívottakat. Előadásuk középpontjában egy olyan ember állt, aki nem találta a helyét a nagyvilágban. Kereste azt mindenütt, árkon-bokron áthaladva eljutott „Zsongó szitibe”, „Monotóniába”, „Party town-ba és „Munkamániába” is, de sehol sem lelte helyét. Egyszer csak olyan helyre tévedt, ahol hasonló sorsú embertársaival találkozott. Időt, színeket, jókedvet és munkás kezeket talált itt, és meglelte a helyét a világban.

Az alapítvány fiataljai már az elmúlt év szeptemberében elkezdtek készülődni az előadásra, januártól pedig már a próbák is folyamatosan zajlottak. Halmen Emese önkéntes munkájának köszönhetően közösen találták ki a kerettörténetet, amelynek mondanivalója a némafilmekre emlékeztető felirattal vált még érthetőbbé: mindannyian helyünket keressük a világban, negyven sérült fiatal az Ügyes Kezek Alapítvány nyelvi, vallási vagy politikai érdekeket nem ismerő közösségében meg is találta ezt a helyet, ahova úgy érzik megérkeztek. Ahonnan nem vágynak el, mert emberszámba veszik őket.