Fotó: Boda L. Gergely
Fedél nélkül maradt egy négytagú, két kisgyerekes család Nagyernyében. Szombatiék háza múlt szerdán égett porrá, vele együtt a család minden ingósága. A falu közössége azonban példamutatóan összefogott a megsegítésükre.
2016. november 21., 15:012016. november 21., 15:01
A szerencsétlenség még szerdán késő délután történt. Akkora a volt a tűz, hogy a 2 és 7 éves fiúkat nevelő Szombatiéknak csak arra volt idejük, hogy a puszta életüket mentsék, mesélte vasárnap az egykori háza romjai között pakolgató családfő.
Pedig a segítség gyorsan érkezett, a helyi tűzoltó-alakulat hamar a helyszínre érkezett, de a jobbára fából készült épületből így sem tudtak megmenteni majdnem semmit, csak azt tudták megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos épületekre, tudtuk meg Jánosi Ferenc polgármestertől. Még így is az egyik szomszéd ház műanyagkeretes ablaka megrongálódott a nagy hőségtől. A tűzoltók szerint a tűz valószínűleg a rosszul szigetelt kéménytől keletkezett.
A károsultak az elmúlt napokban a nagyszülők régi házában, majd a faluban található rokonoknál húzták meg magukat, de ezt az állapotot hosszú távon nem lehet fenntartani. A családnak szerencsére már többen felajánlották segítségüket, s vannak, akik a gyűjtést szervezik.
A községháza a romok eltakarításában is segített. A polgármester kifejtette: a községgazdálkodási egységük rendelkezik gépekkel, vannak alkalmazottai, ezek már másnap a helyszínen voltak. A polgármester elmondta azt is, hogy gyorssegélyt tudnak nyújtani a családnak, ám ez még nem oldja meg az előállt helyzetet. Ám a helybeli lakosok, az egyházak is úgy döntöttek, hogy ki-ki a maga ereje, lehetőségei szerint megpróbál segíteni a családon. „A polgármesteri hivatalban a hétfői tanácsülésen beszéljük meg, hogy milyen további segítséget tudunk adni Szombatiéknak” – közölte Jánosi Ferenc.
A Szombatiék javára szóló gyűjtés egyik kezdeményezője a Rádió Gaga Ernyében élő egyik munkatársa, Kakasi Mihály, aki a Facebookon már közzétette felhívását, a szerkesztőség hétfőtől száll majd be a gyűjtési akcióba. A tervek szerint kedden 7–15 óra között lesz hallgatható a Gagán az a műsor, amelynek során pénzt gyűjtenek a tűzkárosult családnak. „Munkaerőre, adományokra és pénzre van szükség mielőbb, hiszen vészesen közeleg a tél” – fogalmazott Kakasi. A rádiós kezdeményezés mellett gyűjtést szervez Szombatiéknak a Kolping Család is, továbbá adományokat, felajánlásokat fogadnak a községházán.
A nagyernyei református egyház is hozzá kíván járulni a család megsegítéséhez – tájékoztatott Komáromi István lelkész. Már csütörtökön este tanácskoztak a községben az egyházak elöljárói, ezen a tanácskozáson jelen volt a református egyház két gondnoka, s úgy döntöttek, hogy felosztják egymás között a falut, és az egyházak képviselői listákkal végigjárják a családokat, s gyűjtenek a károsultak javára.
„Én a vasárnapi istentiszteleten adakozásra kértem a híveinket, hiszen ilyen esetben erre van a legnagyobb szükség” – mondta el Komáromi tiszteletes, s még hozzátette: az ő további javaslata az volt ez ügyben, hogy az erre illetékes személyek (például a polgármesteri hivatal tisztségviselői) keressék meg a község területén levő vállalkozások tulajdonosait-vezetőit, s kérjék fel a humanitárius segítségnyújtásra, hiszen építőanyagra, gépekre, munkaerőre most nagy szükség lesz ahhoz, hogy a család ne maradjon hajlék nélkül télvíz idejére.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!