Megkezdődött a karácsonyfavásár

Megjelentek a karácsonyfának való fenyők a marosvásárhelyi piacokon, az árusok bő választékkal várják az érdeklődőket. Ennek ellenére a vásárlók többsége csak nézelődik, és a kínálat alapján fontolgatja a fára szánt összeget. Több árust is megkérdeztünk a vásárlási szokásokról, ugyanakkor a cserepes fenyőfákról is érdeklődtünk.

Becze Dalma

2013. december 12., 16:392013. december 12., 16:39

2013. december 12., 16:472013. december 12., 16:47

A Lajos király (Cuza Vodă) utcai piacon a gyergyószéki Vaslábról érkezett árusok hétfőtől már árulják a fenyőfákat. Összesen 150 darabot hoztak, akárcsak tavaly, azonban eddig nagyon kevés vásárlójuk volt. A vaslábiaktól 20 és 200 lej között lehet fát vásárolni, ezek magassága 1 és 6 méter között váltakozik.

Pár nap alatt öt-hat vásárlója volt Alexandru Lăcătuşnak. „Többen nézelődnek, de csak néhányan vásárolnak. Az előző évek tapasztalatából ítélve, 15-e után kezdődik meg az igazi vásár. December második felében akár ezer lej értékben is árulunk naponta. Sajnos egyre kevesebb a fa, ezért évről évre kevesebbet is hozunk” – mondta a faárus.

A Hargitáról hozott fák ára 25 és 200 lej között mozog, a legmagasabb fa öt méter. Maria Pascaru  elmondta, az árusok leginkább maguk vannak a piacon ezekben a napokban. „Az emberek abban reménykednek, hogy az utolsó napokban olcsóbb lesz a fa, de tévednek. Mivel kevés van, a karácsony előtti napokban még magasabb árakra lehet számítani” – mondta.

A vásárlók valóban csak érdeklődnek, a karácsonyfa beszerzését általában az utolsó napokra hagyják. A karácsonyi költségvetésből körülbelül 100 lejt vagy annál kevesebbet fordítanának a fára. Pap Zoltán, aki szintén csak nézelődni ment ki a piacra, érdeklődésünkre elmondta, hogy közvetlenül az ünnep előtt vásárol majd fenyőt. „Minden évben nagyon szép fát találtam az utolsó percben is, idén sem fogom elsietni. 50-60 lejt szánok erre a célra, annál többet nem” – jelentette ki. 

Sok előnye van a cserépbe ültetett fenyőnek, hiszen az ünnepek után ki lehet ültetni. Kardos Erzsébet udvarfalvi virágkertésztől megtudtuk, sokan igényelik a cserepes fenyőt, kertészetükből óránként visznek belőlük. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne vágjunk ki esztelenül annyi fát, hogy aztán néhány héttel később kidobjuk. A cserepes ezüstfenyőket ki lehet ültetni az ünnep után, de akinek nincs ilyen lehetősége, az vissza is hozhatja, és visszakapja az ár nagy részét” – mondta a virágkertész. Aki 10 napon belül visszaviszi az udvarfalvi virágkertészetbe a fát, 50 lej híján visszakapja a teljes összeget, függetlenül attól, hogy a fenyő mennyibe került.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés