
Fotó: Boda L. Gergely
Mégis kap támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) a Vásárhelyi Forgatag és a Kolozsvári Magyar Napok – erről határozott pénteki ülésén a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma.
2014. május 23., 13:442014. május 23., 13:44
2014. május 24., 12:292014. május 24., 12:29
A döntésről L. Simon László, az NKA leköszönő alelnöke tájékoztatta az MTI-t. Közlése szerint a Kolozsvári Magyar Napok idén 15 millió, míg a Vásárhelyi Forgatag elnevezésű marosvásárhelyi rendezvény 7 millió forint NKA-támogatásban részesül. Hozzátette, hogy rajtuk kívül jó néhány olyan pályázó van, aki az első körben nem kapott pénzt, de a második körben mégis támogatást nyert.
L. Simon László mindezt arra reagálva mondta el, hogy a csütörtöki erdélyi magyar lapok arról írtak: a kolozsvári és a marosvásárhelyi rendezvények szervezői értetlenül állnak a támogatást elutasító döntés előtt.
Az MTI-hez csütörtökön nyolc másik pályázó szervezet közleményt juttatott el azért, mert az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma elutasította önrészpályázataikat. Az Európai Bizottság Kultúra Programja 2007–2013 keretében több magyar szervezet nyert támogatást hosszú és rövid távú, hazai és nemzetközi programjai megvalósítására.
A Vásárhelyi Forgatag főszervezője, Portik Vilmos, aki korábban azt nyilatkozta, fájdalmasan érinti az NKA döntése a fesztivált, pénteken már jóval optimistábban nyilatkozott. „Megnyugvást érzünk, kiszámíthatóságot és bizalmat. Visszaadja a munkakedvet ez a döntés, és a közben a bizonyítási vágyunk is magasba szökött. Augusztusban újra ünnep lesz Marosvásárhelyen!” – szögezte le a főszervező. Hozzátette: hálásak a magyar kormánynak, hogy biztonságérzetet ad az olyan nemzeti szempontból fontos rendezvények szervezőinek, mint amilyen a Kolozsvári Magyar Napok és a Vásárhelyi Forgatag.
Mint köztudott, a Vásárhelyi Forgatag múlt évben és idén is több mint tízmillió forintra pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál, míg azonban tavaly ötmillió forintos támogatást kaptak, idén az eredményhirdetést követően derült ki, hogy egyetlen garas támogatást sem kap a marosvásárhelyi rendezvény. Ezen a döntésen változtatott a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma pénteken, így a Forgatag két millió forinttal többet kap idén, mint a múlt évben.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!