
Fotó: Boda L. Gergely
Október hatodikán Maros megyében is megemlékeznek a 165 évvel ezelőtt Aradon kivégzett tizenhárom honvédtisztről. Ezúttal a megemlékezéseket az évforduló napján tartják, nem a megelőző vasárnapon.
2014. október 05., 14:302014. október 05., 14:30
Elsőnek a marosvásárhelyi Postaréten levő Székely Vértanúk Emlékművénél kerül sor megemlékezésre, amit a megyei RMDSZ szervez. Ma délután 5 órakor az emlékműnél szervezett ünnepi rendezvény műsorában fellép Szabó Előd, a Napsugár néptáncegyüttes és Lénárd Laura. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy hozzanak egy szál virágot, hogy feldíszíthessék az esemény végén az emlékművet. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete felkér minden intézményt, civil szervezetet és magánszemélyt, hogy koszorúzási szándékukat időben, legkésőbb hétfőn 14 óráig jelezzék a szervezet Dózsa György út 9. szám alatti székházában vagy a 0265-267.116 telefonszámon – közölte Peti András marosvásárhelyi elnök.
Ezt követően 6 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban tartanak megemlékezést. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Szent Mihály-teremben emlékezik az Aradon mártírhalált halt vértanúkra. A történelmi mozzanatot Benedek Zsolt, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója és Sebestyén Péter plébános, szentszéki tanácsos idézi fel. Fellép az Evangélium vegyes kar és Bodnár Tünde, a Művészeti Gimnázium hallgatója.
Ugyancsak 6 órától emlékeznek Szászrégenben is. A Humana Regun Egyesület és az Eugen Nicoară Művelődési Ház szervezésében a művelődési ház nagytermében a Tizenhárom gyöngy című előadással emlékeznek az aradi vértanúkra. Fellép a marosvásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes, a művelődési ház Csim-Bumm gyermekszínjátszó csoportja, a szászrégeni református egyház Szivárvány kórusa, a régeni Petru Maior és Lucian Blaga szakközépiskolák magyar diákcsoportjai, valamint Nagy János „Kánya”, Demeter Attila, Sándor Adél, Ördög Tímea és Ördög Ödön, Géczi Jancsi és Bondor Renáta, Csiki Jácinta és Vajda Roland (hegedű).
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!