Megelevenítette Székelybóst az Anna-napi búcsú

A nagyon elöregedő, csupán száz lelkes kis települést néhány éve újra felfedezte a külvilág, erdőségei, csendes környezete sok fiatal, értelmiségi magyar embert megragadott, akik Marosvásárhely vagy a környezetében fejlődő községek helyett inkább Székelybósban telepedtek le. A faluban megmozdult az élet, az új lakók új szemléletet hoztak, ezt próbálják most kibontakoztatni úgy, hogy az ne bántsa a helyieket, sőt azok javát is szolgálja. A tavalyi év végén létrehozták a Székelybósért Egyesületet, hogy ennek keretében munkájukkal felébresszék a falut Csipkerózsika-álmából, felelevenítsék régi hagyományait. Rögtön felötlött egy falutalálkozó megszervezésének gondolata, de maguk sem hitték volna, hogy ez ennyi időt és energiát vesz igénybe – vallották be ketten a szervezők és beköltözöttek közül, Kentelki Endre egyetemi tanár, egyesületi elnök és Adorján Nimród Attila.

A művelődési otthonban a lakosság egykori képanyagából készült kiállítás várta a helyieket és hazatérőket, elmerengeni a múltban, felismerni a gyökereket. Az ünnepélyes megnyitón az egyesületi elnök mellett Takács Olga, Koronka polgármestere is köszöntötte és igazi ünneplésre biztatta a bósiakat, majd a falu szülötteként Nagy Márton volt koronkai polgármester emlékezett az egykori Anna-napi búcsúkra. Gyerekként nekik az volt az ünnep, ha megérkezett a mézespogácsás vagy kerékpárral a vásárhelyi fagylaltos. De a felnőttek is ünnepeltek, ilyenkor hazatértek az elszármazottak, jöttek a rokonok is, hisz nyár derekán, az aratás befejeztével a munkát és a termést is ünnepelték, egymás templomában közösen mondtak hálát a reformátusok és katolikusok. Azonban az 1962. évi kollektivizálással felborult a falu békéje, megszűntek az ünneplések, a rendszerváltás után is csak kétszer volt falutalálkozó, ezért köszönettel szólt a hétvégi rendezvény szervezőihez. Az Anna-napról, Szent Anna kultuszáról Adorján Szakács Júlia beszélt, majd Szövérfi István nyugalmazott lelkész, a falu szülötte Székelybós múltjába nyújtott betekintést. A város közelsége, és az, hogy ez a falu egykor nem Koronkához tartozott, hanem nyárádmenti szabad székely település volt, nagyban meghatározta létét. Lakossága az 1940-es évek derekán tetőződött a háromszázhoz közelítő személlyel, de azóta meredeken esik a lélekszám: a gázkutak feltárása a falu határában, a kollektivizálás és a kiköltözés mind közrejátszott ebben. De sok településtől eltérően Bósban megállt a haldoklás. Az aszfaltút 2007. évi megépítésével és a fiatalok beköltözésével megváltozott a helyzet. Az utolsó népszámlálás szerint 134-en éltek a faluban, ma 180 körül van ezek száma, ebből ismét mintegy 35 gyerek, és mind magyarok – nyomatékosította Kentelki.

Ilyen értelemben gondoltak nagyot, és a nyár folyamán az egyesület támogatásával elkezdték felújítani a katolikus kápolnát. Az első vályogkápolna 1927-ben épült, 1967-ben téglából átépítették, majd 1997-ben téglatoronnyal egészítették ki. Az épület felújítását három hete kezdték el: helyiek, valamint Rigmányi Arnold református lelkész vezetésével koronkai fiatalok láttak hozzá az épület külső felületének letisztításához. A belső tér felújításán már restaurátorok, művészek dolgoztak közel egy hétig. Az ugyancsak itt élő Kiss Lóránd restaurátortól megtudtuk: a cél az volt, hogy kollégáival egy középkori freskót alkossanak meg, térjenek vissza a középkori templomok hangulatához. A vakolatot leverték, két réteg friss vakolatot vittek a falra, majd erre erdélyi falképeket festettek. Ott láthatjuk a székelyderzsi templomból a Szent László-legendát, a bögöziből az utolsó ítélet ábrázolását, míg Marosszentannán a Szent Anna-jelenet ihlette meg őket.

Kentelki szerint a megújult kápolna a település éke lehet, így adták át a közösségnek. A hajlékot a vasárnap délután cerebrált Szent Anna-napi búcsúmise keretében ft. Oláh Dénes római katolikus marosi főesperes szentelte fel újra. A kis katolikus közösség létszáma a fiatal családoknak köszönhetően a négy-öt templomlátogatóról mára harmincra ugrott. „Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy gyermekeinket ne neveljük a templomokhoz” – figyelmeztetett Kentelki.

A hétvégén a kultúrotthon előtt kézműves vásár volt, ahol festett poharakat, csuprokat, nemeztáskákat, gyöngyből fűzött ékszereket lehetett beszerezni, az udvar árnyékában nemezelés, gyöngyfűzés, bútorfestés várta a gyerekeket, az apróságokat légvár, édesség, a marosvásárhelyi Habakuk ifjúsági bábjátszó egyesület két mesejátékkal is meglepte őket, volt arcfestés is, távolabb az üstökben főtt a gulyás, mert az egész falut meghívták ebédre a szervezők. A magát csupán borbarátnak nevező kolozsvári Vincze László Kárpát-medencei fehér, vörös és desszertborokat mutatott be, Szőcs Blanka pedig a középkori magyar nemesi öltözetek világába kalauzolt vissza, azt is megtudhattuk, hogyan alakult ki a „díszmagyar” viselet. Szombat délután a helyi Aranypatkó lovarda bemutatójára sereglett össze a tömeg a sportpályán, ahol azok a gyerekek, fiatalok és felnőttek tartottak bemutatót, akik idén ültek először lóra a lovarda vezetője, Antalfi Zoltán és André Mónika oktató jóvoltából: volt közöttük négy éves gyerek, de olyan felnőtt is, aki három nap alatt tanult meg lovagolni: a hétvégén mindannyian bemutathatták a karusszert, ugratást, lovastornát, míg Mónika természetes lóképzéssel és lovas íjászattal bűvölte el a tömeget.

Szombat estére mindenkit Anna-napi batyus bálba hívtak a szervezők, az öregeknek székeket is felajánlottak: aki nem tud már táncolni, az legalább kommentálja azt, úgy ahogy egykor tették faluhelyen. Vasárnap reggel az ugyancsak bósi Csillagösvény lovarda vezetője, Seres Tamás tartott bemutatót, délután a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes pezsdítette meg a magyarok lelkét, majd táncházzal zárult az idei Anna-napi búcsú.