
Fotó: Haáz Vince
A jó tanulóknak nem okozott gondot a magyar kisérettségi, de voltak elgondolkodtató feladatok. A tétel úgy volt összeállítva, hogy egy közepes jegy sokak számára elérhető legyen, aki viszont nyolcasra, vagy annál nagyobb jegyre pályázott, meg kellett dolgoznia érte.
2014. június 24., 16:082014. június 24., 16:08
2014. június 24., 16:542014. június 24., 16:54
A legfontosabb a keddi tétellel kapcsolatban, hogy a feladatok teljes mértékben a tanult anyagból voltak, leginkább a 6-8. osztályban tanultakból – tudtuk meg Brandner Emőke magyar szakos tanártól, az Unirea Főgimnázium aligazgatójától. A pedagógus elmondta, az első feladatnál egy ismeretlen verset kellett elemezzenek a diákok, a szöveggel kapcsolatos kérdésekre felelve. „A diákok szokva vannak a verselemzéssel, és ennél a pontnál a nyelvtan sem volt olyan nehéz. A lírai szöveg egyik összetett mondatát is elemezni kellett, ehhez viszont nagyon jól kellett érteni a szöveget. Azt azonban kifogásoltam, hogy második tételnél túl hosszú volt a szöveg. Nem volt nehezen érthető, de 7 kérdés kapcsolódott ehhez, és mindegyik feladatnál újra kellett olvasni a szöveget, így ez sok időt vett igénybe. Összességében úgy gondolom, hogy voltak könnyebb feladatok, de a nagy jegyért nagyon jól kellett tudni a nyelvtant, és a műfaji sajátosságokat” – fejtette ki a pedagógus. A próba kisérettségivel összehasonlítva a keddi magyar felmérő nehezebb volt, ez főként a nyelvtanra vonatkozik.
A túlméretezett szöveg Boczog Szabolcsnak, a Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatójának is feltűnt. „A magyar tanár visszajelzése alapján, úgy gondolom, hogy aki következetesen tanult, annak nem volt nehéz” – hangsúlyozta az intézményvezető.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!