Másfél millió hiányzás a múlt tanévben

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az elmúlt tanévben csaknem másfél millió hiányzást gyűjtöttek össze a Maros megyei diákok. Az iskolából való hiányzás nagy divat lett, évről évre nő az igazolatlanok száma is. A megyeszékhelyen van olyan tanintézet amelyben tavaly mindössze három, de olyan is amelyben 103 hiányzás jutott egy főre.

Becze Dalma

2013. október 23., 14:482013. október 23., 14:48

2013. október 23., 15:092013. október 23., 15:09

Iskolai hiányzásokkal kapcsolatos tanulmányt tettek közzé a Punctul.ro portálon, amelyben a 2012-2013-as tanév adatait dolgozták fel. Ebből kiderül, az elmúlt évben 1,4 millió hiányzás gyűlt össze, amelyből csaknem félmillió, vagyis 491 ezer igazolatlan. Marosvásárhelyen a Traian Vuia Szakközépiskolában volt a legtöbb hiányzás, a legkevesebb pedig a Református Kollégiumban.

Az iskolák összehasonlítása nem a legegyszerűbb, mivel egyes tanintézetekben van esti látogatás, emellett pedig külön érdemes kezelni az elméleti- és szakközépiskolákat. Ráadásul az is előfordul, hogy a tanárok nem mindig olvasnak jelenlétet az óra előtt, abból a meggondolásból, hogy kevesebb diákkal könnyebben lehet dolgozni. Lehet, hogy ezzel a módszerrel kiszűrik a rendetlenkedő, a tanórát zavaró diákokat, de ugyanakkor bátorítják a fiatalokat a hiányzások halmozására is. A lógások nagy számáért ugyanakkor felelőssé tehető a politikai rendszer, az iskolaigazgatók, tanárok és nem utolsó sorban a szülők is.

A jelenlegi legfrissebb adatok szeptemberre szólnak, vagyis az új iskolai év első két hetére. A  múlt évben a lógási toplistát vezető Traian Vuia Szakközépiskola igazgatóhelyettese a Vásárhelyi Hírlap kérésére ismertette a legfrisebb számadataokat: két hét alatt ott 2.767 hiányzás gyűlt össze, amelyből 1.310 igazolatlan. A tanintézetbe összesen 574 diák jár, így egy főre 4,8 hiányzás jut, az igazolatlanokból pedig 2,2. Mezei Sándor, a szakközépiskola igazgatóhelyettese elmondta, szeptemberben még nem a legreálisabbak az adatok. „Van aki ide is beiratkozott, de végül más iskolába ment, azonban a nyilvántartásban még szerepel. Ennek ellenére tudjuk, hogy magas a hiányzások száma iskolánkban, és sokat fáradozunk a megoldáson is. Az osztályfőnököket is felszólítottuk, hogy keressék meg a problémás diákok szüleit, és sok fiatalt fegyelmi bizottság elé is állítottunk. Voltak olyan esetek, amikor csökkentek a hiányzások, de sajnos sokszor hiábavalónak érezzük munkánkat” – panaszolta az igazgatóhelyettes.

A múltévben a Református Kollégiumban volt a legkevesebb hiányzás, s mi itt is érdeklődtünk az első két hét adatairól. A kollégiumban 337 diák tanul, ha az esti tagozatot is beleszámítjuk. Eddig 387 hiányzást tartanak számon, ebből 61 igazolatlan, ami azt jelenti, hogy egy főre 0,8 hiányzás jut, igazolatlanból pedig 0,1 – tudtuk meg az iskola titkárságán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés