Fotó: Boda L. Gergely
Erdély a legbiztonságosabb régió Romániában, de Marosvásárhely is bekerült a tíz legveszélytelenebb város közé, méghozzá a negyvenegy közül Marosvásárhely a nyolcadik legbiztonságosabb város – derül ki a Stroia.ro ingatlanközvetítő portál által végzett felmérésből, de ezt támasztják alá a rendőrségi számadások is, miszerint tavaly 8,06 százalékkal kevesebb bűncselekményt jelentettek be, mint előző évben.
A Storia.ro ingatlanközvetítő portál tavaly november és idén január között végzett összetett felmérést arra vonatkozóan, hogy melyek a legbiztonságosabb régiók, városok, illetve lakónegyedek Romániában.
A pozitív marosvásárhelyi értékelést alátámasztják a rendőrségi adatok is, a nemrég közzétett zárszámadásuk szerin ugyanis 2016-ban 8,06 százalékkal kevesebb bűncselekményt jelentettek be, mint előző évben. Ezen belül, az igazságügyi jellegű bűncselekmények száma 15,55 százalékkal, a gazdasági jellegűeké 1,19 százalékkal csökkent egyik évről a másikra. A lakosság számára az egyik legismertebb bűnözési forma az utcai bűnözés (lopások, bántalmazások, zsebtolvajlás, gépkocsifeltörés) ami a megelőző munka, valamint a lakosság körében végzett megelőző akciók során tudatosult nagyobb óvatosság folytán 21,24 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva. Az utcai bűnözés túlnyomó része, 89 százaléka azonban még most is városi környezetben történik.
A rendőrségi zárszámadás szerint a pozitív adatok annak köszönhetőek, hogy az intézmény szakemberei nagy hangsúlyt fektettek a megelőző és tudatosító tevékenységekre, a köz- és közlekedésbiztonság érzetének növelésére.
A nagyobb rendőri jelenlét hatására 19,6 százalékkal volt kevesebb a halálos áldozatokkal járó balesetek száma. Ami a balesetek bekövetkeztének okait illeti, első helyen áll a megengedettnél nagyobb sebesség, a kötelező előny megadásának elmulasztása – főként a gyalogátjárók környékén – és a gyalogosok fegyelmezetlensége. Összesen 49 129 bírságot róttak ki a KRESZ be nem tartása miatt, 4731 hajtási jogosítványt vontak be időlegesen, vagy azért, hogy érvénytelenítsék, 1491 forgalmi engedélyt vontak be.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!