Maros megyeiek az összefogás fórumán

A magyarországi Vidékfejlesztési Minisztériumban (VFM) december ötödikén tartották, a II. Kárpát-medencei összefogás fórumát, amelyen Maros megyéből háromtagú küldöttség vett részt.

Bakó Zoltán

2013. december 09., 18:212013. december 09., 18:21

2013. december 09., 18:362013. december 09., 18:36

Portálunknak a fórumról épp hazaérkezett, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros (RMGE-MAROS) szervezetének elnöke, Csomós Attila számolt be tapasztalatairól. „Fazakas Miklós nyárádkarácsonfalvi és Bíró Csaba sóváradi gazdaköri elnökökkel vettem részt a fórumon, amelyen a VFM államtitkára, Budai Gyula, helyettes államtitkára, Tóth Katalin, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, Jakab István tartott előadást a határokon átívelő gazda-együttműködésről” –  mondta el a szervezeti elnök.

A külhoni gazdaszervezetekkel és egyesületekkel tartott kapcsolat eredményeiről dr. Szabó Balázs minisztériumi főosztályvezető számolt be, bemutatva a közösen szervezett tevékenységeket, projekteket. Kiderült, hogy ez az együttműködés egyre jobban kiterjed, s ennek egyik kézzelfogható eredménye, hogy a külhoni gazdák szerepe növekszik a saját országaik gazdasági életében, lehetőséget teremtve ezzel, hogy szülőföldjükön találják meg gazdasági számításaikat, megélhetési forrásaikat a megmaradás érdekében.

Beszámolók hangzottak el arról, hogy a felvidéki, a kárpátaljai, a horvátországi, a muravidéki, a burgenlandi gazdaegyesületek és az erdélyiek (jelen voltak a gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztői, a partiumi EMGE is) miként tudnak együttműködni az anyaországi mezőgazdasági szakszervekkel, minisztériummal, gazdaegyesületekkel, majd panelbeszélgetés zajlott arról, hogy milyen elvárásaik, kéréseik, esetenként panaszaik vannak az együttműködés terén a külhoni gazdáknak.

A fórum végén a főosztályvezető ismertette a következő időszakra vonatkozó együttműködési javaslattervezetet. „Számunkra jelzésértékű, hogy az anyaországban egyre nagyobb teret kapnak a nemzeti agrárkamarák, amelyek a gazdasági előrelépés mozgatórugói, így tisztábban láthatjuk, nálunk is oda kell hatni, hogy ezek egyre jobb körülmények között alakuljanak meg, és hogy egyáltalán megalakuljanak. A másik érdekesnek és hasznosnak ígérkező ottani jelenség a vidékfejlesztési és oktatási tárcák mostani együttműködése, amelynek mi is haszonélvezői lehetünk” – összegezte a szervezeti elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés