
Fotó: Boda L. Gergely
Az egy hónapig tartó érettségi eredményeit hétfő délben függesztették ki a Maros megyei vizsgaközpontokban. A megye diákjainak több mint fele átment az érettségin, sőt az eredmények a tavalyi teljesítményt is felülmúlták.
2014. július 07., 17:572014. július 07., 17:57
2014. július 07., 18:092014. július 07., 18:09
Az elmúlt évben sikeresnek nyilvánították az érettségit, ezzel szemben az idei eredmények még a tavalyiaknál is jobbak. A 2013-as érettségin a Maros megyei diákok 54,69 százaléka írt átmenőt a tudásfelmérőn. Az óvások elbírálása után nőtt az átmenési arány, a végeredmény tehát 55,61 százalék lett. Az idei próbaérettségin jóval kevesebb volt az ötös feletti jegyek száma, a tavasszal a megye diákjainak 46,07 százaléka kapott átmenőt.
Mindkét vizsga eredményeit felmúlta diákok ez évi teljesítménye, Maros megyében 58,44 százalékuk, azaz 2234 végzős írt ötös felett – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A tudásfelmérőre összesen 4040 diák iratkozott be, ebből 3823 jelent meg a vizsgákon. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a megyéből két diáknak is tízes az érettségi vizsga átlaga, ami premiernek számít. Mindkét éltanuló az Unirea Főgimnáziumban végzett.
Amennyiben csak az idén végzettek eredményét vesszük figyelembe, jóval nagyobb az átmenési arány. Az érettségire beiratkozott diákok közül 3236 végzett az idén, ezek 67,18 százaléka írt átmenőt. A tavalyi vagy előző évek végzősei közül 804-en szerepeltek az érettségizők között, ebben a csoportban 22,91 százalékos volt az átmenési arány – tudtuk meg Illés Ildikótól.
A javuló érettségi statisztikáról alkotott képet árnyalja, hogy az idén sokkal kevesebben iratkoztak be eleve a vizsgára, mint ahány diákra eredetileg számítottak. A főtanfelügyelő-helyettes portálunknak korábban elmondta, hogy mintegy ötezer érettségizőre számítottak az idén, de végül csak kevéssel több, mint négyezer végzős vállalta a megmérettetést. Tavaly még 5125 érettségiző volt Maros megyében.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!