Maros megye a negyedik legnépszerűbb turisztikai célpont az országban

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Maros megye Románia negyedik legkedveltebb turisztikai desztinációja a 2016-os adatok szerinti több mint 500 ezer látogatóval, ezzel pedig megerősítette pozícióját, hiszen a 2015-ös adatok szerint is negyedik volt. A megyén belül Szováta megelőzte Segesvárt.

Gáspár Botond

2017. március 01., 17:252017. március 01., 17:25

Bukarest, valamint Konstanca és Brassó megyék után Maros megye az ország negyedik leglátogatottabb térsége, tavaly ugyanis 514 ezernél is több turistát vonzott, ami majdnem 19 ezerrel több a 2015-ös adathoz képest, azaz 3,8 százalékos növekedést regisztráltak. A szálláshelyek kihasználtsága 34,1 százalékos volt. Ráadásul ezt olyan körülmények között érte el a megye, hogy 2016-ban elmaradt a több tízezer látogatót vonzó Segesvári Középkori Fesztivál (amelyet idén július 28-30. között szerveznek). A Maros Megyei Statisztikai Igazgatóság adatai szerint a 2016 folyamán a megyéből lejelentett 514 201 turista – feltehetőleg a valós adat ennél jóval magasabb, hiszen ebben nincs benne a családoknál, kulcsosházaknál és kis panzióknál eltöltött éjszakák száma – az országos adatok 4,7 százalékát teszi ki,

1 030 853 éjszakát töltöttek megyénkben (vagyis fejenként átlagban 2 éjszakát), ami 2210-zel több 2015-höz képest, közülük 429 969 romániai illetőségű, 84 232 pedig külföldről érkezett (ez az adat 2015-ben 90 812 volt). Továbbá 182.496 Marosvásárhelyen (35,5 százalék), 111 641 Szovátán (21,7 százalék) és 100 039 Segesváron (19,5 százalék) töltötte az éjszakát, a 84 232 külföldi közül pedig 33 131-en Segesváron, 23 004-en Marosvásárhelyen és 19 070-en Szovátán szálltak meg.

Utóbbi kategóriában a legtöbben Magyarországról (15 664 személy, 18,6 százalék), Németországból (10 595-en, 12,6 százalék), Moldovai Köztársaságból (9082-en, 10,8 százalék), Olaszországból (7738-an, 9,2 százalék), Spanyolországból (5650-en, 6,7 százalék) és Lengyelországból (4546-an, 5,4 százalék) érkeztek térségünkbe. A szakemberek számításai alapján a külföldi turistákra vonatkozó számok legalább 10 ezerrel lehettek volna magasabbak, amennyiben bürokratikus okok miatt (a megrendezésre vonatkozó versenytárgyalást még a régi városvezetés hirdette meg, a tavaly nyári önkormányzati választások után felálló új testület beiktatása után pedig egyesek megfellebbezték a döntést) nem mondtak volna le a tizennegyedik Segesvári Középkori Fesztivál megszervezéséről, amely Románia legrégebbi és legnagyobb hasonló tematikus rendezvénye. A fesztivál elmaradásának bejelentésekor a Segesvár-környéki szállásadók azt állították, hogy a 2016. július 28-31. közötti időszakra legalább 10 ezer visszaigazolt foglalásuk volt, a korábbi évek statisztikái alapján pedig a rendezvény három napja alatt a középkori várat több mint 30 ezer látogató kereste fel.

Az életköltség szempontjából Erdély az első
A Storia.ro és a D&D Research kutatási ügynökség felmérést készített a romániai lakosság körében arról, hogy szerintük melyik belföldi városban a legelőnyösebb élni (mennyire drága a megélhetés abban a városban, ahol laknak: élelmiszer, rezsi, életszínvonalnak megfelelő kiadások, előnyök – pl. drágább lakónegyedben nagyobb a biztonság, több a zöldövezet). A felmérés alapján Brassóban a legelőnyösebb az életköltség. Marosvásárhely a hetedik Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszeben, Pitești és Temesvár mögött, de megelőzi Craiovát, Bukarestet és Jászvásárt. Legnehezebb a keresetből megélni Resicabányán, Alexandrián, Vasluiban, Foksányban, Karácsonykőn, Szatmárnémetiben, Tulceán, Călărași-ban, Botoșani-ban és Brăilán. Továbbá a történelmi térségek közötti életszínvonalbeli különbség az Európai Unióban a legnagyobb: Erdélyt Bukarest-Ilfov, Olténia és a Bánság követi, míg a legalacsonyabb pontot Moldova, Dobrudzsa és Munténia kapta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 08., vasárnap

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron

Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron
Hirdetés
2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
Hirdetés