Március közepén teszik próbára a diákokat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Maros megyében is megszervezik március közepén az országos szintű próbaérettségit, illetve a nyolcadikosok záróvizsgájának szimulálását, amelyeken kötelező részt venni.

Hajnal Csilla (R)

2017. január 18., 19:312017. január 18., 19:31

Minden nyolcadikosnak, tizenegyedikesnek és tizenkettedikesnek kötelező részt venni a márciusban szervezett próbavizsgákon, ám ha valaki igazoltan hiányzik ezeken a napokon, utólag nem kell bepótolnia – derül ki az oktatási minisztérium honlapján nemrég megjelent módszertanból. A jegyeket pedig nem írhatják be az osztálynaplóba.

A vizsgák előtt álló nyolcadikosok zöme márciusban találkozik először egy országos szintű felmérés tapasztalatával, ezért is nagyon fontos, hogy megszervezzék a záróvizsga próbáját. Körtesi Sándor, a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskola igazgatója úgy véli, ha tőle függött volna, már novemberben megszervezte volna ezt, ugyanis csak márciusban döbbennek rá a diákok, hogy mivel is néznek szembe. „Nagyon hasznosnak találom ezt, mert így a diákok is megtapasztalják, hogy milyen lesz a valódi vizsga, szoktak is örülni ennek” – mondta az igazgató.

Idén negyedik éve már, hogy nemcsak a tizenkettedikesek néznek szembe a próbavizsgával tavasszal, hanem a tizenegyedikesek számára is szerveznek próbaérettségit. A rendelet célja, hogy a diákok időben megszokhassák az országos felmérés és az érettségi szabályait, ezáltal pedig jobb eredményeket érhessenek el a záróvizsgákon, a próbafelmérők eredményeit ugyanis kiértékelik majd.

A nyolcadikos diákok számára március 13-án szervezik meg a próbavizsgát román nyelv és irodalomból, március 14-én magyar nyelv és irodalomból, illetve március 15-én matematikából. A próbaérettségit is ugyanezeken a napokon szervezik a fent említett tantárgyakból. A tizenegyedik osztályosok románból, magyarból, matematikából és történelemből próbaérettségiznek, a végzős középiskolások számára pedig románból, magyarból, matematikából, történelemből, fizikából, kémiából, biológiából, informatikából, földrajzból, logikából, érvelésből és kommunikációból, pszichológiából, gazdaságtanból, szociológiából és filozófiából szervezik meg a próbavizsgákat. Március 17-én pedig a próbaérettségin részt vevő tizenkettedikesek számára szervezik meg a szakuknak megfelelő vizsgát.

Az összes eredményt március 31-én teszik közzé – olvasható a Maros Megyei Tanfelügyelőség honlapján is közzétett módszertanban. Ezeken a napokon sem szünetel a tanítás a próbavizsgákon való résztvevők számára, a megmérettetések lejárta után folytatódnak a tanórák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok