
Fotó: Boda L. Gergely
Bár a hivatalos, a tanfelügyelőségre és a szakminisztériumhoz küldött végleges adatok még nincsenek meg, az általunk megkérdezett iskolaigazgatók azt nyilatkozták, hogy az idei tanévben kevés gyermek marad ki a vallásórákról. Közben a napokban a vallásoktatás fontosságáról tárgyalt a Romániai Vallási Felekezetek Konzultatív Tanácsa Bukarestben, amely azt kérte, hogy ne kelljen minden tanév elején megújítani a vallásoktatásra vonatkozó kérvényt.
2015. március 04., 14:432015. március 04., 14:43
2015. március 04., 14:472015. március 04., 14:47
Az alkotmánybíróság döntése nyomán a szülők a tanév közepén kellett kérvényezzék, hogy gyermekük részt vegyen a vallásórákon. A szülők március 6-áig ki kell töltsenek egy kérvényt, amely az idei tanévi hitoktatásra vonatkozik, és egy másikat, amelyik a jövő tanévre érvényes. Tudomásunk szerint a marosvásárhelyi iskolák mindenikében osztályfőnöki óra előzte meg a kérvények kitöltését.
A marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnáziumban a magyar tagozaton tanuló diákok szüleinek nagy többsége továbbra is fontosnak tartotta, hogy gyermeke részt vegyen a református vagy római katolikus vallásórákon. Szilágyi András aligazgatótól megtudtuk, hogy bár az osztályfőnököktől most összesítik a kitöltött kérvényeket, a szülőértekezlet utáni beszámolókból kiderül, hogy kevesen léptek vissza, legtöbben mind az idei, mind az elkövetkező tanévben igénylik a vallásoktatást. „A szülők továbbra is igényt tartanak erre az órára, tantárgyra, s megértették, hogy a kérvény kitöltése formaság, amelynek eleget kell tenni” – mondta az aligazgató.
A Művészeti Középiskola aligazgatója, Ávéd Éva érdeklődésünkre elmondta, továbbra is van érdeklődés a vallásórák iránt, a szülők pozitív hozzáállást tanúsítottak. Csupán a zeneszakos tizenkettedikesek kérték testületileg, hogy maradjon el a vallásóra, arra hivatkozva, hogy túlzsúfolt a programjuk, s nagyon sokat kell gyakoroljanak a hangszereken is.
A Gheorghe Sincai Szakközépiskola aligazgatója, György Enikő portálunknak elmondta, hogy a szülők nagy része igényelte a vallásoktatást, de voltak egyesek, akik nem tartanak tovább igényt erre. „Pontos adatok még nincsenek, de azt már tudjuk, hogy tömeges lemondások nincsenek, így továbbra is minden osztályban megtartják majd a református vagy római katolikus szaktanárok a vallásórát. Szerettünk volna unitárius vallásórát is beindítani, de ez nem sikerült, mert iskolaszinten csak kilenc diák tartozik ehhez a felekezethez. Az adatok összesítése után tárgyalunk majd arról, hogy szükség van-e az órarend módosítására, hogy a vallásóra az első vagy az utolsó óra legyen, hogy akinek szülei nem kérvényezték, azok ne kelljen ezen részt vegyenek” – mondta az aligazgató.
A Romániai Vallási Felekezetek Konzultatív Tanácsának hétvégi bukaresti ülésén, amelyet Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek vezetett, a jelenlevők azt kérték, hogy oly módon módosítsák a törvényt, hogy ne kelljen a szülőknek, vagy a már felnőtt iskolásnak minden évben kérnie, hogy a vallásórákon részt vehessen. Csak abban az esetben kelljen új kérvényt benyújtson, ha már nem akar ezzel a lehetőséggel élni, vagy módosítani szeretné a kérvényt. Így a szülőket is mentesítik az alól, hogy évente újra kérvényezzék a vallásoktatást, mint tantárgyat, valamint az iskolákat is tehermentesítik, hiszen nem kell minden tanév elején körülbelül kétmillió kérvényt iktassanak. Kérésükre hivatalos választ még nem kaptak.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!