Már készül a diákotthon harmadik szintje

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Októberben kezdték a Sapientia bentlakásának építését, s már a harmadik szintjét is felhúzták a leendő diákotthonnak. Az épületben ezen a héten a belső munkálatokat, a villanyszerelést, vízbevezetést végzik – tudtuk meg az egyetem rektorától, Dávid Lászlótól.

Szász Cs. Emese

2014. március 03., 20:132014. március 03., 20:13

2014. március 03., 21:332014. március 03., 21:33

A munka jól halad – véli a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, aki egyrészt az enyhe téllel is magyarázza a haladást, másrészt azért is igyekeznek, mert a következő tanév kezdetén mindenképpen át szeretnék adni az épületet. „Most a harmadik szintet építik, az átadás végső határideje ez év szeptembere. Ehhez kell igazítani mindent, hiszen ha októberben vagy novemberben adnánk át, már mindenkinek lenne albérlete. Mi pedig abban szeretnénk segíteni, hogy évkezdésre tudjuk felajánlani a lakhelyet” – magyarázta Dávid László.

Az október közepén még teljesen üres telken már ott magasodik a háromszintes épület. Az építmény mintegy 6-7 ezer négyzetméteren terül el, a főépülettel párhuzamosan, és majdnem ugyanakkora is lesz. A 240 férőhelyes bentlakás tervén annyit változtattak, hogy költséghatékonyság miatt csak háromágyas szobák lesznek, nem lesznek kétágyasak is.

Ezen a héten már elkezdik a belső munkálatokat is: a csövek beszerelését, a villanyszerelést. „Nekifogunk idén a menza építésének is, a kuratórium ugyanis erről is döntött, de az nem készül el szeptemberre” – mondta Dávid. A második szakaszban felhúzott épületrész étkezdének, konferenciateremnek, tantermeknek és kápolnának is helyet ad majd. A rektor nagyon elégedett a munkálatokkal. Mint mondta, jó székely emberek dolgoznak ott, akik fél nyolckor, amikor jönnek a tanárok, már el is fáradtak egyszer a munkában.

Az EMTE marosvásárhelyi kara 2010 októberében látta vendégül Schmitt Pált, Magyarország akkori köztársasági elnökét, aki letette a diákotthon alapkövét. Hosszú ideig azonban nem sok előrelépés történt az ügyben, ugyanis nem állt az egyetem rendelkezésére a kivitelezéshez szükséges pénzösszeg. A 2012-es év végén azonban a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői Marosvásárhelyen elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről. Az egyezmény értelmében a magyar kormány 2014 végéig négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények rendelkezésére, hogy az összegből az elmaradt fejlesztéseket végre tudják hajtani. Ebből a pénzből épül a koronkai kampusz bentlakása is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés