
A szászrégeni városi könyvtárban nyitották meg a marosvásárhelyi Magyarosi Zsuzsanna grafikai tárlatát, amelyen több mint félszázan vettek részt. Az érdeklődők huszonnégy fekete-fehér és színes grafikát tekinthetnek meg a hónap végéig, amelyek nagyrésze dívák, énekesek portréja. Az alkotásokat Vasile Muresan szobrász, képzőművész méltatta.
2013. november 24., 12:172013. november 24., 12:17
2013. november 24., 16:172013. november 24., 16:17
A közönséget házigazdaként először Grama Imola, a városi könyvtár alkalmazottja köszöntötte, majd Vasile Muresan képzőművész részletesen beszélt a kiállított munkákról, kihangsúlyozva Magyarosi Zsuzsanna rendkívüli tehetségét.
Dívák, énekesek portréi
Muresan elmondta, hogy a közelmúltban ismerte meg Zsuzsát, de elbűvölték csodálatos alkotásai. Portréit kifejezőerő hatja át, nagyon sokatmondóak, érzékkel vannak tele. A fiatal lányt munka közben a türelem, az érzékiség jellemzi, Zsuzsa megéli alkotásait, miközben a kész munkái a dívák, énekesek világába kalauzolnak bennünket. – hangzott el a megnyitón. „A kiállított munkák az utóbbi két évben készültek. Azért hoztunk el éppen huszonnégy munkát, mert ezeket az alkotásokat találtam annyira jónak, hogy megmutassam a nagyközönségnek. Elismerés és öröm számomra, hogy a kiállítás létrejöhetett.” – válaszolta kérdésünkre Zsuzsa, akinek két újabb munkája legközelebb Marosvásárhelyen, a Képzőművészek Galériájában sorra kerülő decemberi ikonkiállításon lesz megtekinthető.
Alkotás közben kikapcsolódik
Zsuzsa alkotói munkássága külön elismerést és csodálatot érdemel, mert betegsége miatt, hátrányban van embertársaival szemben. Betegségének neve spinális izomatrophia, amit nem lehet gyógyítani. A lány gerincoszlopa elferdült, izomzata legyengült. Hároméves korában svéd orvosok tanulmányozták a betegségét, próbálkoztak egy kezeléssel, ami a Zsuzsa családjának 10 ezer eurójába került. A szülők anyagi tartalékai kimerültek, így nem tudták folytatni kezelését. Sajnos, a fiatal lány betegsége miatt kerekes székbe szegeződött, ugyanakkor fokozott figyelemre van szüksége szerettei részéről, hogy elkerüljék állapota súlyosbodását. Ennek ellenére, Zsuzsa kedves és barátságos, szereti a társaságot és imád rajzolni.
„Számomra kikapcsolódást jelent a rajzolás, elkalandozhatnak gondolataim, önmagam lehetek. Több témát is kipróbáltam, rajzoltam már csendéletet, tájképet, állatokat, épületekkel is próbálkoztam, talán ez ment a legnehezebben, aztán eljutottam a portrékhoz” – nyilatkozta portálunknak Zsuzsa.
Újabb kiállításokat tervez
A 20 éves Zsuzsa tavaly érettségizett a Gheorghe Șincai Technikai Szakközépiskolában. Kilencedik osztályig otthon, édesanyjával tanult, később az említett oktatási intézmény tanáraitól szerzett új ismereteket. Bevallása szerint pszichológia szakon szeretne továbbtanulni, hogy segíthessen a lelki sérülteken. Megtudtuk, hogy gyerekkora óta rajzol, 9 évesen már mesét írt, és hozzá illusztrációkat is készített. Később az üvegfestéshez is kedvet kapott, aztán szénnel kezdett rajzolni. „Folytatni szeretném az elkezdett munkát, újabb kiállításokat tervezek. Meg szeretném mutatni embertársaimnak, hogy a testi fogyatékosok között is vannak értékes emberek” – mondta a fiatal művész.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!